Az MTI beszámolója szerint a Fehér Ház közleményében azt írták, hogy az új szabályozás
megakadályozza az olyan járművek és járműalkatrészek importját, amelyekben orosz vagy kínai hardver, illetve szoftver van.
A tájékoztatás szerint a szoftverekre vonatkozó korlátozások a 2027-es modellévtől, míg a hardverekre vonatkozó korlátozások a 2030-as modellévtől lépnek életbe a járműveknél. A magyarázat szerint ezek az intézkedések elengedhetetlenek ahhoz, hogy az Egyesült Államokat megvédjék a hálózatba kötött járműveinek ellátási láncát érő, kínai és orosz nemzetbiztonsági fenyegetésektől.
„A Biden–Harris-kormány elkötelezett amellett, hogy az amerikai autóipari ellátási láncok ellenállók és biztonságosak legyenek a külföldi ellenséges kiberfenyegetésekkel szemben” – írták a közleményben. A Biden-kormányzat eddig a Kínából származó elektromos autókra kivetett, 100 százalékos vámmal védte az amerikai autópiacot. Donald Trump, aki január 20-án lép az elnöki hivatalba Biden utódjaként, szintén kemény fellépést ígért Pekinggel szemben.
Mint az MTI megjegyezte, az intézkedés nehéz helyzetbe hozza az olyan amerikai cégeket, mint például a Polestar, amely ugyan Dél-Karolinában gyártat, de a kínai Geely vállalat ellenőrzése alatt áll. A Waymo – a Google anyavállalatának, az Alphabetnek a tulajdonában lévő, önvezető autókat gyártó vállalat – pedig arra készül, hogy a következő generációs járművei a Kínából származó Zeekr márkának a módosított változatai lesznek (a Waymo azonban azt tervezi, hogy az eredeti, kínai elektronikát saját rendszerekkel cseréli le).
Reakciók a döntésre
Elon Musk amerikai milliárdos, Trump tanácsadója – a kormányzati hatékonyságért felelős, Trump beiktatása után létrehozandó hivatal társvezetője – és a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó vezetője bírálta ezeket a vámokat, mert szerinte torzítják a piacot (a Teslának van egy nagy gyára Sanghajban, és az eladásoknál a kínai piacra is támaszkodik).
Kína szerdán közölte, hogy „határozottan ellenzik” az Egyesült Államok által bejelentett tilalmat,
amely a kínai technológiát tartalmazó, hálózatba kötött járművek gyártására és értékesítésére vonatkozik, mert szerintük a mögötte álló nemzetbiztonsági érv „teljesen megalapozatlan”.

„Kína felszólítja az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a nemzetbiztonság fogalmának túlzott általánosításával, és vessen véget a kínai vállalatokkal szembeni indokolatlan keménykedésnek. Az ilyen gyakorlatok megzavarják a vállalatok közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködést, sértik a piacgazdaság és a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/01/16/egyesult-allamok-joe-biden-tiltas-orosz-kinai-eszkozok-autoipar/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!