Mint korábban megírtuk, Kevin McCarthy, az amerikai képviselőház republikánus házelnöke bő két hete közölte: utasítást adott a képviselőház bizottságainak arra, hogy indítsák meg a bizalmatlansági eljárást (impeachment) Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke ellen.

Ebben az ügyben tartották meg csütörtökön az első meghallgatást, amelyen a republikánusok súlyos vádakkal illették a demokrata párti elnököt. James Comer, az amerikai képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus elnöke szerint Biden „visszaélt közhivatalával családja pénzügyi előnye érdekében”.
Biden elnök éveken át hazudott az amerikai népnek arról, hogy tudott-e családja korrupt üzelmeiről, illetve ebben való részvételéről
– állította Comer, aki szerint Barack Obama alelnökeként (2009-2017) Biden „családja külföldi üzleti céljainak” kedvező kapcsolatot épített ki, s ezek között „külföldi oligarchák” is voltak, akik „dollármilliókat küldtek Biden családjának”.
A demokraták határozottan visszautasították ezeket a vádakat. Jamie Raskin, a bizottság vezető demokrata párti tagja azzal vágott vissza, hogy a republikánusoknak nincs „semmiféle bizonyítékuk”, hogy az elnök szabálytalanságot követett volna el. Azt vetette az ellenzék szemére, hogy mindössze Donald Trump volt republikánus párti elnök unszolására törekednek a Joe Biden elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás lefolytatására.
Raskin szerint a republikánusok közt is több tucat képviselő akad, akik ellenzik mindezt, mert – mint fogalmazott – egy abszurd eljárásról […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!