J. D. Vance amerikai alelnök élesen bírálta a Vatikán migrációval kapcsolatos álláspontját, miután XIV. Leó pápa ismét kritikát fogalmazott meg Donald Trump bevándorlásellenes intézkedéseivel szemben.
A Reuters beszámolója szerint az első amerikai származású pápa arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja felül a migránsokkal szembeni bánásmódját. XIV. Leó korábban a Trump-kormány fellépését tiszteletlennek és embertelennek nevezte.
Vance a Fox Newsnak úgy fogalmazott: a Vatikánból érkező kijelentések, különösen a bevándorlás ügyében, aggasztóak számára. Hozzátette, kész párbeszédet folytatni a katolikus vezetőkkel, de szerinte a tömeges bevándorlásnak is vannak áldozatai.
A mostani nyilatkozat különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy májusban Marco Rubio amerikai külügyminiszter még személyesen tárgyalt XIV. Leó pápával a Vatikánban. Akkor a felek a közel-keleti békéről egyeztettek, és a hivatalos közlés szerint a találkozó barátságos légkörben zajlott, annak ellenére, hogy már akkor is érződött a politikai feszültség a Szentszék és a Trump-adminisztráció között.
Nem most kezdődött a konfliktus
Az egyházfő azóta több más ügyben is bírálta az amerikai kormányt, így a gázai helyzet és az Iránnal kapcsolatos katonai lépések kapcsán is.
Korábban már érezhetően megromlott a viszony Donald Trump és XIV. Leó pápa között: az amerikai elnök május elején nyilvánosan azzal vádolta az egyházfőt, hogy veszélybe sodorja a katolikusokat, és túl engedékeny Iránnal szemben. A feszültség enyhítésére Marco Rubio külügyminiszter személyesen utazott a Vatikánba, miközben Pietro Parolin bíboros azzal védte meg a pápát, hogy XIV. Leó egyszerűen a béke evangéliumi küldetését követi.
(Borítókép: XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadja J. D. Vance amerikai alelnököt az Apostoli Palotában 2025. május 19-én. Fotó: Simone Risoluti / Vatican Pool / Getty Images)
<mask id="mask0_48_165" style="mask-type:luminance" maskUnits="userSpaceOnUse" x="6" y="6" width="40" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!