Az európai ügyekért felelős dán miniszter, Marie Bjerre az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) párt brüsszeli kongresszusán adott interjút az ukrán Telegraphnak, amelyben részletesen beszélt Ukrajna EU-csatlakozási folyamatáról, a magyar vétó problémájáról és az uniós döntéshozatal reformjának szükségességéről. Bjerre elmondta, hogy Ukrajna EU-csatlakozása a dán elnökség egyik prioritása, és ez Európa biztonsági kérdése.
Magyarország azonban az ukrán csatlakozás útjában áll. A magyar vétó kérdésére Bjerre határozottan fogalmazott: „Számomra fontos, hogy Magyarország visszavonja a vétóját – függetlenül attól, hogy ezt a jelenlegi kormány teszi-e meg, vagy egy új. Helytelennek tartom, hogy egy ország visszaél a vétójogával – és pontosan ez történik most”.
Bóka János: Egyetlen mondattal sem értek egyet
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a közösségi oldalán tételesen reagált az interjúban elhangzottakra. Hangsúlyozta, hogy az interjú egyetlen mondatával sem ért egyet. Szerinte „vannak, akik a béke helyett a háborút szánják jövőül Európának”, majd sorra vette az állításokat:
- „Számomra fontos, hogy Magyarország visszavonja a vétóját – függetlenül attól, hogy ezt a jelenlegi kormány teszi-e meg, vagy egy új.” Ezt a mondatot mindenki jól jegyezze meg! A liberális politikus azért vár más összetételű kormányt Magyarországon, mert az tovább fogja engedni Ukrajna csatlakozási folyamatát annak targikus következményeivel együtt. És a Tisza Párt ezt az elvárásoknak megfelelően végre is hajtaná. A jövő áprilisi választásokon erről is döntenek a magyar választók.
- „Helytelennek tartom, hogy egy ország […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/11/01/boka-janos-valasztas-dania-marie-bjerre-ukrajna-europai-unio/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!