Az Európai Unióban jó ideje húzódik egyfajta versengés Párizs és Berlin között. Amellett, hogy mindkét ország szeretne a másik kárára nagyobb befolyással rendelkezni az EU-ban, a németek legutóbb egy már tavaly elfogadottnak hitt rendeletjavaslatot próbálnak megbuktatni, amit a franciák szeretnének megakadályozni.
Ekkor a Párizs és Berlin közötti konfliktusok a belső égésű motorral hajtott autók kapcsán jelentek meg, most pedig egy újabb front – ha nem is nyílt meg, de – éledt újjá: az atomenergia.
Kivezetés kontra bővítés
Miközben az Európai Bizottság az Európai Zöldmegállapodás (Green New Deal) nyomán elkezdte kidolgozni az európai gazdaságot zöldíteni hivatott rendeleteit, hatalmas vita kerekedett az EU-ban arról, hogy milyen energiák számítanak zöldnek.
A vita alatt Franciaország azt szerette volna kiharcolni – többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen –, hogy az Európai Bizottság az atomenergiát is vegye fel a zöld energiák listájára. A francia államfő és a magyar kormányfő vezetésével alakult atomlobbicsoport 2021-ben még levelet is írt az Európai Bizottságnak, amelyben kifejtették: szerintük a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokhoz az atomenergia nélkülözhetetlen, sőt, a klímasemlegességhez szerintük csak „a nukleáris reneszánszon át vezet az út”.
A fentebb említett levelet a francia és a magyar kormány mellett az akkori cseh, lengyel, román, szlovák és szlovén kormányok írták alá – azóta közülük csak Mateusz Morawieczki tartotta meg az állását.
Az atomlobbi kérdésének a legnagyobb ellenzője az egykori német kancellár, Angela Merkel volt, akinek az akkori CDU/CSU–SPD-kormánya már 2011-ben bejelentette, hogy 2022-ig mind a tizenhét német atomerőművet leállítják.
Bár Merkel és az uniópártoknak is nevezett CDU/CSU ment, de az SPD maradt, Olaf Scholzék pedig továbbra is kitartanak az atomenergia kivezetése mellett,
főleg, mivel az SPD juniorpartnere az atomenergia-ellenes Zöldek. Németországban 2011 […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!