Irán terrorszervezetté nyilvánította az összes európai fegyveres erőt, válaszul arra, hogy az Európai Unió a héten így tett az Iráni Iszlám Forradalmi Gárdával (IRGC) – számol be róla többek között az Al Jazeera.
Mindezt az iráni parlament házelnöke, Mohammed Bagher Ghalibaf jelentette be.
Az európaiak valójában saját magukat lőtték lábon, és ismét az amerikaiaknak való vak engedelmességükkel saját népük érdekei ellen döntöttek
– fogalmazott az iráni házelnök.

Az Európai Unió még csütörtökön döntött az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) terrorszervezetté való nyilvánításáról, miután az iráni vezetés már hetek óta erőszakosan lép fel a december végén még az infláció miatt utcára vonuló, később már azonban a rezsim ellen demonstráló tüntetőkkel szemben. A hivatalos számok szerint több mint háromezren haltak meg, ugyanakkor a valós szám civil szervezetek szerint ennél magasabb lehet.
Ez EU döntése azonban inkább szimbolikus, mintsem konkrét, hiszen Iránnal szemben így is komoly szankciók voltak […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!