Irán szombaton műholdat lőtt fel az űrbe egy Forradalmi Gárda által épített rakétával − jelentette az iráni állami média. Az ázsiai ország sikeresnek minősítette a műhold indítását, mely a második alkalom, amikor egy űrrakétát állítanak Föld körüli pályára − tájékoztatott az AP News.
A kilövést Teherántól 350 kilométerre, Sarúd városának külterületén hajtották végre, ami aggodalmat okozott a nyugati országokban, hiszen Irán annak ellenére folytatja az urándúsítást, hogy atomprogramjukat több állam is elítélte, ráadásul Izrael ellen is többször indítottak rakéta- és dróntámadást.
Irán Kaem–100 névvel illette a műholdat szállító rakétát, ami fárszi nyelven egyenest jelent. A rakéta egy 60 kilogramm súlyú műholdat állított Föld körüli pályára, mely a Csamran nevet viseli. Egy Korán-idézet is szerepel rajta: „Amit Allah hagyott, az jobb nektek, ha hívők vagytok”.
Hosszein Szalami tábornok, a Forradalmi Gárda vezetője közleményben méltatta a műhold fellövését, és azt nyilatkozta, hogy a tudósok sikeresen legyőzték „a kiterjedt és nyomasztó nemzetközi szankciók légkörét”.
Az Egyesült […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/09/14/iran-muhold-felloves-urprogram-raketafejlesztes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!