Abbász Aragcsi elmondta, hogy Irán nem makacsságból, hanem a történelem és az eddigi tapasztalatok miatt ellenzi a tárgyalásokat – írja az MTI.
Véleményem szerint a 2015-ös paktumot a jelenlegi formájában nem lehet újraéleszteni. Nem áll az érdekünkben, mert a nukleáris fejlettségünk jelentősen megnövekedett, és már nem térhetünk vissza a korábbi feltételekhez
– fogalmazott a külügyminiszter.
Hozzátette, hogy „ugyanez elmondható a másik fél szankcióiról is. A 2015-ös nukleáris paktum továbbra is lehet a tárgyalások alapja és modellje”. Donald Trump amerikai elnök március elején bejelentette, hogy tárgyalni akar Iránnal a síita állam nukleáris programjáról, majd levelet írt Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/03/23/iran-egyesult-allamok-kulugyminiszter-washington-targyalasok/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!