Nicolae Soltuz, a romániai Országos Sóipari Társaság a Salrom befektetési igazgatója közölte, hogy legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik. A strand vízét, amit korábban korábban a bányából kapott, a cég más termelőegységeiből hozott sóval keverik – írta az MTI.
A sóbányát felügyelő hatóságok képviselői a helyszínen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozták: Parajd biztonságos, és a strand megnyitásától a turisták visszatérését várják a bányakatasztrófa nyomán vendégek nélkül maradt székelyföldi településre.
Nicolae Soltuz elmondta, hogy
Mivel a medencéket eddig a sóbányából látták el megfelelő telítettségű sós vízzel, a bányakatasztrófa után a magas sótartalmú vizet édesvízzel helyettesítik, melyet a Salrom más kitermelési egységeiből zsákokban hozott sóval keverik, míg elérik a látogatók által megszokott és kedvelt sótartalmat.
Az igazgató a Korond-patak elterelési munkálatairól is beszámolt. Elmondta, hogy sikerül tartani az ütemtervet és ennek köszönhetően július elsejére elkészülnek a sürgősségi munkálatokkal.
Hozzátette, hogy a régi bányarésznél kis mértékben tágultak a korábbi beomlások, de a bányában lévő vízszint azt mutatja, hogy nem omlottak be újabb sótömbök, melyek nyomán újabb nagy mennyiségű sós víz kerülhetne a Kis-Küküllőbe.
Közölte azt is, hogy a bányát elárasztó víz sókoncentrációja közelíti a maximális telítettséghez, szinte 311 gramm literenként, így nem fog több sót feloldani a bányaszerkezetből
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/06/18/parajd-sofurdo-sobanya-romania-turizmus/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!