Meghalt egy 53 éves kárpátaljai férfi, miután brutálisan megverhették a Munkácsi Járási Toborzási és Szociális Támogatási Központ szolyvai kirendeltségén – közölte a regionális közszolgálati televízió, a Szuszpilne Uzshorod.
A szolyvai Kanalas Szerhij szeptember 4-én halt meg a helyi városi kórházban. Felesége azt állítja, hogy a férfi halálát a szolyvai toborzóközpontban való tartózkodása alkalmával szerzett sérülései okozták, ahol az áldozat mindössze négy napot töltött.
„Augusztus 28-án a katonai toborzóközpontba vitték. Sértetlenül és zúzódások nélkül került oda. Azonnal odarohantam hozzá. Megengedték, hogy lássuk egymást, de csak a kerítésen keresztül. Akkor még jól volt, augusztus 30-án és 31-én még nem láttam rajta semmilyen sérülést. Folyamatosan azt mondogatta, hogy már készülnek a dokumentumok, hogy elengedhessék. Három egymást követő napon keresztül vártam, hogy hazamehessünk, de ez nem történt meg” – mesélte az elhunyt férfi felesége, Kanalas Olga.
A nő elmondása szerint a férje harmadik napja tartózkodott a toborzóközpontban, amikor először felfedezte rajta a bántalmazásra utaló jeleket. Egy rövid beszélgetéskor a férfi be is vallotta feleségének, hogy a hivatal munkatársai fizikailag bántalmazták.
Szeptember 1-jén, vasárnap elmentem hozzá, és azt láttam, hogy súlyosan megverték: sántított, az orra eltört, a jobb szeme alatt pedig zúzódás volt. (…) Ugyanaz a katona, aki elvitte, elmagyarázta nekem, hogy nyilatkozatot fog írni a rendőrségnek arról, hogy ki verte meg
– folytatta a feleség.
Másnap értesítették Olgát, hogy Szerhij súlyos állapotban fekszik egy ungvári kórházban. „Hajnali egy órakor jött a rendőrség. A rendőr magyarázkodni kezdett: »A férjét egy ungvári kórházba szállították. Valószínűleg műtéten esett át, vagy most készülnek rá.« Azt mondta, hogy menjünk oda” – mondta Olga.
Az orvosigazgató is megszólalt
Miroszlav Meles, a Szolyvai Városi Kórház orvosigazgatója elmondta: „A beteget szeptember 1-jén 22 óra körül egy sürgősségi csapat hozta be a kórházunkba. Eszméletlen volt, ezért azonnal az intenzív osztályra szállítottuk. Az ügyben értesítettük a bűnüldöző hatóságokat, hogy vizsgálják ki mi történt, majd neuropatológusokat hívtunk, akik CT-vizsgálatot végeztek a fején. Koponyán belüli vérzést diagnosztizáltak”.
Ezt követően a férfit az Ungvári Területi Neurosebészeti és Neurológiai Klinikai Központba szállították, ahol megműtötték, és eltávolították a fejében kialakult vérömlenyt.
„A műtét után a beteg állapota továbbra is súlyos volt. Még kómában volt, amikor egy sürgősségi csapat 15 óra körül Ungvárról visszaszállította a kórházunkba, majd reggel az intenzív osztályon megállapították a beteg halálát” – mondta Miroszlav Meles.
A toborzóközpont is reagált
A Kárpátaljai Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ hivatalos kommentárja szerint a mozgósított férfi a kiképzőközpontba való szállítás közben lett rosszul. A hivatal szerint a férfit katonai szolgálatra kötelezték, így miután a katonai orvosi bizottság a férfit szolgálatra alkalmasnak ítélte meg, egy kiképzőközpontba küldték tovább.
„A kiképzőközpontba szállítás közben az állampolgár már panaszkodott a katonai személyzetnek a megromlott egészségi állapota miatt. A katonák úgy döntöttek, hogy mentőt hívnak hozzá, így az állampolgárt a Szolyvai Városi Kórházba szállították. Szeptember 4-én a polgár a kórházban meghalt. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat alapján az orvosok megállapították, hogy a halálát természetes betegség okozta (a bal agyfélteke ischaemiás infarktusa), és nem függött össze traumás sérülésekkel” – áll a toborzóközpont közleményében.
Az elhunyt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!