Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Damaszkusz eleste a múlt év végén történelmi léptékű változást jelzett, mind a regionális, mind a globális dinamikában. Szíria, amely egykor Oroszország közel-keleti jelenlétének központi eleme volt, iskolapéldája a csupán kényszerűségre épülő szövetségek törékenységének. Bassár el-Aszad, akit évekig az orosz légierő, zsoldosok és propaganda támogatott, nem bírta el a belső elégedetlenség és a külső átrendeződés együttes súlyát.
Oroszország részéről stratégiai lépés lehetett Szíria részleges feladása
A fősodrú média Moszkva vereségeként könyvelte el az általa támogatott szíriai rezsim összeomlását. Ezzel szemben a fejlemények azt mutatják, hogy Moszkva maga dönthetett úgy, hogy az ott állomásozó katonai képességeinek nagy részét Kelet-Líbiába helyezi át. A geopolitikai átrendeződést, ha nem is saját maga idézte elő, de ahhoz tökéletesen tudott alkalmazkodni. Kijelenthető, hogy aktív formálója a közel-keleti, a mediterrán és az észak-afrikai térségben zajló geopolitikai folyamatoknak.
Oroszország líbiai katonai jelenléte Moszkva stratégiai érdekeinek kiterjesztése a Földközi-tenger térségében, amely kulcsfontosságú a nemzetközi tengeri szállítás és az energiabiztonság szempontjából. Tobruk Kelet-Líbiában (al-Khadim és al-Dzsufra, mindkettő korábbi Wagner-csoport támaszpont) és a déli Maaten al-Sarra bázis lehetőséget kínál Oroszországnak arra, hogy visszaszerezze, sőt növelje a Szíriában elvesztett stratégiai előnyeit.
Tobruk, mint mediterrán part menti régió, lehetővé teheti Oroszország számára az energia- és tengeri szállítási útvonalak ellenőrzését. Maaten al-Sarra pedig stratégiai helyen fekszik Líbia, Szudán és Csád határán, és logisztikai központként szolgálhat a Száhel-övezetben folytatott műveletekhez.
S ez még nagyobb kontextusba helyezve a Putyin-kormányzat biztonságközpontú geopolitikai programjának része, amely a Földközi-tenger keleti részétől a Vörös-tengerig, onnan pedig az Indo-csendes-óceáni térségig terjed.
Miközben ellenfelei nagy bemondásokkal és rövid távú üzletpolitikával dolgoznak, vagy későn ébredve az eseményeket követve kapkodnak, Moszkva viszonylagos csendben és szisztematikusan építi ki bázisait a közel-keleti és afrikai térségben, hogy – helyi és globális szövetségeseivel együtt – délről adjon sakkot. S ha a tárgyalások kudarcot vallanak – szövetségeseivel együtt akár mattot.
A jelen líbiai helyzet alapján most azt látni, hogy a szembenálló felek/riválisok közül senki sem áll nyerésre, inkább az egészet egy patthelyzet jellemzi, de ez bármelyik pillanatban megváltozhat.
Új nemzetközi rendet alakít ki Afrikában (is) a Moszkva-Peking-Teherán tengely
Afrikában a korábbi gyarmatosítókat egyre inkább leváltva, az új nemzetközi rendet Oroszország és egyre bővülő regionális partnerei alakítják, összehangolva Kínával és a Nyugat által ugyanúgy elszigetelni szándékozott Iránnal.
Moszkva, Peking és Teherán olyan új geopolitikai tengelyt formálnak, amely nyílt kihívást jelent az amerikai és európai dominanciára törekvéssel szemben, nemcsak Afrikában és a Közel-Keleten, hanem világszerte is.
Ezért az orosz, kínai és iráni jelenlét ezekben a régiókban ennél fogva nem (csak) regionális kérdés, hanem egy globális stratégia (lépések és ellenlépések) része. Afrika a jövőben kulcsfontosságú szerepet kap a globális játszmákban.
Becslések szerint az évszázad végére Afrika népessége beéri Ázsiáét, ennek pedig számtalan következménye lesz. Aki most megveti a lábát ott, az a jövő kontinensét fogja birtokolni. Moszkva pedig – minden gazdasági nehézség és diplomáciai elszigeteltség (?) dacára – módszeresen, stratégiai partnereivel együtt építi új afrikai birodalmát.
Afrikába pedig a Közel-Keleten át vezet az út. Oroszország esetében Szíriából Líbián át.
Uniós és különösen olasz aggodalmak Oroszország líbiai jelenléte miatt
Oroszország kivonulása Szíriából és Líbiára való összpontosítása olyan fejleményként tűnik ki, amely különösen Olaszország geopolitikai érdekeit veszélyezteti. Líbia kiemelt állam Olaszország számára az energiabiztonság, a migrációkezelés és a regionális stabilitás szempontjából. Moszkva növekvő befolyása Líbiában olyan stratégiai bázisokkal, mint az említett Tobruk és Maaten al-Sarra, gyengítheti Róma energiainfrastruktúra feletti ellenőrzését és elmélyítheti az instabilitást Líbiában. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök fenyegetésként értékelte Oroszországnak e lépéseit, és felszólította az Európai Uniót és a NATO-t, hogy legyenek aktívabbak ebben a tekintetben.
Az oroszok líbiai tevékenysége közvetlenül nemcsak Olaszországra, hanem az Európai Unió energiabiztonsági és migrációs politikájára is hatással van. Miközben az európai országok az ukrajnai háború okán alternatív energiaszolgáltatókhoz fordulnak, hogy csökkentsék energiafüggőségüket Oroszországtól, Moszkvának a líbiai energiainfrastruktúrához való hozzáférése veszélyezteti ezeket az erőfeszítéseket.
Bár az Európai Unió diplomáciai és gazdasági erőfeszítéseket tett Líbia stabilitásának biztosítása érdekében, a tagállamok között ebben a kérdésben még nem sikerült teljes körű koordinációt elérni. Míg Franciaország egyre inkább Líbiára összpontosít, és közben csökken a befolyása a Száhel-övezetben, Németország óvatosabb politikát folytat, és a gazdasági segélyeket helyezi előtérbe. Oroszország növekvő befolyása azonban átfogóbb stratégia kidolgozását követeli meg Európától.
Olaszország nagy erőfeszítéseket tesz egy hatékonyabb líbiai politika kialakítására az Európai Unión belül, valamint a NATO déli szárnya biztonságának megerősítése érdekében. Ezen erőfeszítések sikere azonban attól függ, hogy Európa képes-e közös stratégiát kidolgozni.
Török, olasz két jóbarát
Akik nem csak aggodalmaskodnak, azok Törökország és Olaszország. Jelenleg együtt alakítja át a mediterrán védelmi struktúrát, és annak központi szereplőivé váltak.
A két ország közötti stratégiai megállapodások az európai védelmi architektúra szélesebb körű elmozdulását tükrözik, amelyet egyre inkább a sürgősség, a pragmatizmus és a szuverenitásra törekvés vezérel.
2025. május 7-én Olaszország és Törökország összehívta negyedik kormányközi csúcstalálkozóját, amely újabb lépést jelentett régóta fennálló kétoldalú kapcsolataikban.
A 2008-ban indított csúcstalálkozókat a közelmúltig rendszertelenül tartották. A mai változó geopolitikai környezetben azonban megújultak, a két ország közötti kölcsönös előnyök kapcsán sűrűbbé váltak és kézzelfogható eredményeket hoztak. A mostani csúcstalálkozó megbeszélései számos témát felöleltek, beleértve az ukrajnai és palesztin konfliktust, Líbia és Szíria stabilizációját, valamint az afrikai regionális fejlődést.
A 2025-ös találkozó nemcsak áttörései, hanem kontextusa és következményei miatt is figyelemre méltó. Pragmatikus, célzott és gazdaságilag megalapozott volt. Több mint 500 vállalat vett részt mindkét országból, és tíz új megállapodást és egyetértési megállapodást írtak alá olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint a védelem, a repülőgépipar, az energia, az infrastruktúra és a technológia.
A legjelentősebb eredmény a török Baykar dróngyártó és az olasz védelmi óriás, a Leonardo <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!