A mindössze hét pontos határozat kimondja, hogy július 11. a srebrenicai népirtás emléknapja, amelyről minden évben megemlékeznek. A dokumentum elítéli a népirtás tényének tagadását és a háborús bűnökért elítéltek dicsőítését, egyben pedig felszólítja az ENSZ-tagállamait: tegyenek maradéktalanul eleget a népirtás megelőzésére és büntetésére vonatkozó, a nemzetközi szokásjogban vállalt kötelezettségeiknek.
A határozati javaslatot az ENSZ mind a 193 tagállama véleményezhette, elfogadásához pedig egyszerű többség is elegendő. Köztudott volt, hogy többek között Oroszország, Belarusz, Kína, Észak-Korea és Kuba nem szavazza meg.
Jóllehet, a határozat nem kötelező érvényű, Aleksandar Vučić szerb államfő következetesen ellenezte arra hivatkozva, hogy elfogadása esetén felszámolják a boszniai Szerb Köztársaságot, a szerbeket népirtóként fogják megbélyegezni, Szerbiától pedig háborús jóvátételt fognak követelni.
A beterjesztett javaslat azonban nem tett említést sem nemzetről, sem államról.
A határozatnak semmilyen jogi következménye nincs azon túl, hogy megemlékezésre szólítja fel tagjait.
A magyar álláspont
A magyar külügyminiszter már korábban jelezte: az indítványra Magyarország nemmel fog szavazni. Arra emlékeztet, hogy Bosznia-Hercegovina szépen haladt előre az európai integráció útján, amelyet minden entitás támogatott.
Ezt a törékeny együttműködést veri szét az a törekvés, hogy az ENSZ-ben a srebrenicai tragédia kapcsán egy olyan határozatot fogadtassanak el, amely mintegy démonizálná a teljes szerb nemzetet
– tette hozzá Szijjártó Péter, holott a határozat nem nevesít bűnösöket, kivált bűnös nemzetet.
A boszniai külügyminiszter szerint elvitatni a népirtás áldozataitól és túlélt hozzátartozóiktól az emléknap jogát helytelen, sőt, egyenesen civilizálatlan is. A nemzetközi bíróságok már elítélték a népirtás elkövetőit, és összesen 1500 év börtönbüntetést szabtak ki rájuk – emlékeztetett Elmedin Konaković.
Szerinte a határozat alapvetően az igazságosság és a tartós béke megteremtését célozza, mert régiónknak erre van szüksége.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!