Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat lőtt ki, melyeknek indítását Ivaja Takesi japán külügyminiszter dél-koreai látogatására időzítették. Szöul közlése szerint a dél-koreai hadsereg is érzékelte ezeket a rakétákat, melyek a Japán-tengerben landoltak. A kilövést helyi idő szerint délelőtt fél tízkor hajtották végre Kangje közelében, és a rakéták mintegy 250 kilométert tettek meg, mielőtt a tengerbe zuhantak volna − írta meg az AFP.
„Dél-Korea és az Egyesült Államok hírszerző hatóságai előzetesen észlelték és figyelemmel kísérték Észak-Korea rakétaindítási előkészületeit, és a kilövés idején nyomon követték azokat” – közölte a dél-koreai hadsereg. Hozzátették, hogy fenntartják a teljes készenlétet, és minden információt megosztanak az Egyesült Államokkal és Japánnal.
A megbízott dél-koreai elnök, Csve Szangmok elítélte a rakétakilövést, mert szerinte az sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. „Szöul erőteljesebb választ fog adni Észak-Korea provokációira” − közölte a kormányfő.
Szakértők szerint a legutóbbi kilövés üzenet lehetett a hivatalba lépő Trump-kormányzatnak. „Ez arra utalhat, hogy nyomást akarnak gyakorolni a Trump-kormányzat második ciklusa előtt” − mondta Jang Mudzsin, a szöuli Észak-Koreai Tanulmányok Egyetemének elnöke.
An Csanil, az Észak-Koreai Tanulmányok Világintézetének vezetője szerint Phenjan célja Dél-Korea destabilizálása, kedden kezdődik ugyanis Jun Szogjol dél-koreai elnök pere az alkotmánybíróságon, miután decemberben kudarcot vallott a hadiállapot bevezetésére tett kísérlete.
A két Korea közti kapcsolat mélyponton van, miután Észak-Korea az elmúlt évben az ENSZ szankcióit megsértve ballisztikus rakétákat lőtt ki déli szomszédja irányába. A keddi kilövés 2025-ben már a második kísérlet a múlt heti rakétaindítás után. A KCNA szerint a hajtóműben olyan keveréket használtak, amely lehetővé teszi Phenjan számára, hogy olyan technológiát alkalmazzon, mint az Egyesült Államok, Oroszország vagy Kína.
A korábbi kísérlet Antony Blinken amerikai külügyminiszter […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!