Sir Alex Younger, az MI6 korábbi vezetője arra figyelmeztetett, hogy Nagy-Britanniának újra fel kell fegyverkeznie és tartalékokat kell kiépítenie, hogy megvédje magát Vlagyimir Putyin törekvéseivel szemben, amivel uralma alá vonná Kelet-Európát és aláásná a Nyugatot. A korábbi kémfőnök szerint a brit embereknek fel kell ismerniük, hogy az Oroszország jelentette fenyegetés valós.
Putyin és Trump együtt mindent megtettek, hogy meggyőzzenek minket arról, hogy a szabályok megváltoztak
– tette hozzá.

„Katonailag leszereltünk, ez nyilvánvaló”
Az Independentnek nyilatkozva a volt MI6-vezető elmondta: „Aggódom – katonailag leszereltünk, ez nyilvánvaló. Nagyrészt lebontottuk katonai és ipari bázisunkat, ami komoly probléma. Évek óta teljesen mentesek vagyunk bármiféle létfenyegetéstől”.
A volt kémfőnök szerint Nagy-Britannia elmaradt más európai nemzetektől a védekezési képességet és hajlandóságot tekintve. „Attól függ, milyen közel vagy Moszkvához. Finnországban ez jól érthető, és megfelelően integrált, rugalmas kultúra van, ahol mindenki hozzászokott ahhoz, hogy kivegye a részét” – fogalmazott a szakértő, aki […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!