„Szívből köszönöm imáitokat, amelyeket egészségemért a (Szent Péter) téren mondtok, innen kísérlek benneteket. Isten áldjon meg benneteket, és Szűz Mária oltalmazzon! Köszönöm” – fogalmazott a pápa olaszul.
A szentszéki szóvivő közölte, hogy a hangüzenetet az egyházfő a Gemelli klinika kórtermében rögzítette. Matteo Bruni hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja erőtlennek tűnik, hiszen légzési nehézségekkel küzd. A hangüzenet ezen a linken elérhető.
Február 14-i kórházba kerülése óta ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta Ferenc pápa hangját. A Szent Péter téren tartózkodó hívők tapssal viszonozták az egyházfő kihangosított üzenetét. A Szent Péter téren február 24-e óta minden este rózsafüzér-imádságot mondanak, amelyet mindig más és más bíboros vezet. Az elsőt Pietro Parolin szentszéki államtitkár vezette.
Csütörtök este Ángel Fernández Artime bíboros, a Megszentelt Élet Intézetei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja proprefektusa vezette a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért. Az egyházfő üzenete előtt a bíboros kijelentette, hogy a pápa így kívánta kifejezni köszönetét azoknak, akik az egész világon imádkoznak érte.
Így van most Ferenc pápa
A Vatican News azt írta péntek reggel, hogy Ferenc pápa nyugodt éjszakát töltött a római Gemelli kórházban, és röviddel nyolc óra után ébredt fel. A […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!