Lucy Powell, az Egyesült Királyság parlamentjének alsóházi vezetője a BBC-nek adott nyilatkozatában kijelentette, nyitott arra, hogy vitát folytasson az Egyesült Királyság parlamentjének területén található italozóhelyek jövőjéről, annak apropóján, hogy az egyik bárt ideiglenesen bezárták egy biztonsági felülvizsgálat miatt. A vizsgálatra azután került sor, hogy az egyik női képviselői asszisztens január 7-én, kedden kora este – az ünnepi szünetet követő második parlamenti ülésnapon – arról tett bejelentést a bár személyzetének és a biztonságiaknak, hogy megmásították az italát.
Az állítólagos eset a képviselőket és vendégeiket, valamint a parlamenti személyzetet vendégül látó Strangers’ Barban történt. Lucy Powell elmondta, hogy támogatja a parlament leghíresebb bárjának újranyitását, miután felülvizsgálják a biztonsági intézkedéseket. Közölte, hogy nyitott egy nyilvános vitára arról, hogy egyáltalán legyenek-e bárok a parlament területén.
A brit politikus a nyilatkozatában azonban úgy érvelt, hogy a képviselők és a személyzet a Westminster-palota biztonsági övezetén kívül eső helyeket is felkeresné, ha a bárokat, éttermeket, fodrászszalonokat és egyéb létesítményeket bezárnák.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!