A nyilvánosan nem azonosított, a vádiratban „F katonaként” szereplő vádlott az ügyészség szerint felelős volt két tüntető, a 22 éves James Wray és a 26 éves William McKinney meggyilkolásáért, és további négy tüntető sérelmére elkövetett gyilkossági kísérletért – írja az MTI.
A vizsgálat eredetileg 2019-ben kezdődött 18 volt brit katona ellen, de végül csak „F katona” ellen emeltek vádat, és máig ő a brit fegyveres erők egyetlen veteránja, akit bíróság elé állítottak a vérengzés ügyében. Az ügyészség 2021-ben „F katona” ellen is megszüntette az eljárást, de fellebbezés után 2022-ben újból vádat emeltek ellene.
A büntetőper szeptemberben kezdődött a belfasti koronabíróságon, és ha elmarasztaló ítélettel végződött volna, „F katona” lett volna az első, akit az 53 évvel ezelőtti súlyos incidens ügyében jogilag felelősségre vonnak.
A bíróság eljáró tanácsának elnöke csütörtöki végzésében megállapította, hogy a vérontásért felelős brit katonai egység menekülő, fegyvertelen civilekre lőtt, és a katonáknak ezért „szégyellniük kell magukat”. A bíró szerint ugyanakkor
az „F katona” ellen beterjesztett bizonyítékok „messze elégtelenek” ahhoz, hogy az ő egyedi ügyében elmarasztaló ítélet születhessen.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/10/24/eszak-irorszag-brit-katona-veres-vasarnap-felmentes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!