A Hamász drónok segítségével megsemmisítette a gázai határ mentén fekvő kulcsfontosságú megfigyelő- és kommunikációs tornyokat, ezáltal számos helyen megbénította az izraeli hírszerzést. Ezt követően robbanóanyagokkal és markológépekkel rést nyitottak a határzárakon, lehetővé téve, hogy az első hullámban 200, majd később, még aznap további 1800 támadó átkeljen. A fegyveresek motorkerékpárokon és kisteherautókon özönlöttek Izraelbe, legalább nyolc katonai támaszpontot lerohantak, és több mint 15 faluban és városban hajtottak végre terrortámadásokat civilek ellen.
A Hamásznak a tervezés alatt felhasznált dokumentumai, a támadásról készült videók és a biztonsági tisztviselőkkel készített interjúk alapján a The New York Times rekonstruálta, hogy a csoport meglepően kifinomultan ismerte, hogyan működik az izraeli hadsereg, hol állomásoznak az egyes egységek, illetve azt is, hogy mennyi időbe telik az erősítés megérkezése.
Az izraeli hadsereg azt ígéri, hogy a háború végeztével kivizsgálja, hogyan sikerült a Hamásznak ilyen könnyen áttörnie a védelmét.
Oda a legyőzhetetlenség mítosza
Azonban akár gondatlanul bántak a fegyveres erők a titkaikkal, akár kémek szivárogtak be, a leleplezések máris elbizonytalanították a tisztviselőket és az elemzőket, akik megkérdőjelezték, hogy az izraeli hadsereg – amely híres hírszerzéséről – hogyan tudott véletlenül ennyi információt felfedni saját műveleteiről.
Az eredmény atrocitások és mészárlások elképesztő sorozata volt, amit Isaac Herzog izraeli elnök a zsidók ellen elkövetett legsúlyosabb tömeggyilkosságnak nevezett a holokauszt óta.
Mindez összetörte Izrael legyőzhetetlenségének mítoszát.
Azt a feltételezést is megdöntötte, hogy a Hamász, melyet Izrael és számos nyugati ország már régóta terrorista csoportként tart számon, egyre inkább érdekelt a Gázai övezet kormányzásában, mint abban, hogy azt Izrael elleni nagyszabású támadások indítására használja fel.
A Hamász elhitette az izraeliekkel, hogy „Gáza kormányzásával van elfoglalva” – mondta Ali Barakeh, a Hamász egyik vezetője egy hétfői televíziós interjúban. „Mindeközben titokban a szervezet a nagy támadásra készült” – tette hozzá.
A szervezet egy, a támadás tervezése alatt használt dokumentumból – amelyet az izraeli katasztrófavédők találtak az egyik faluban – kiderült, hogy a támadók jól meghatározott egységekbe szerveződtek, világos célokkal és haditervekkel. Az egyik szakasznak kijelölt navigátorai, szabotőrjei és sofőrjei voltak – valamint aknavetős egységek követték, hogy fedezze a támadókat.
A csoportnak konkrét célpontja volt – egy kibuc (eredetileg, egy főként mezőgazdasági munkát végző önkéntes társulás. Egy olyan kollektív közösség, amelyben a vagyon egy jelentős része közös) –, és a támadóknak az volt a feladatuk, hogy meghatározott irányokból rohamozzák meg a falut. Komoly becsléseik voltak arról, hány izraeli katona állomásozik a közeli állásokban, hány jármű áll rendelkezésükre, és mennyi időbe telik, amíg az izraeli felmentőseregek elérik őket.
A dokumentum 2022 októberi keltezésű, ami arra utal, hogy a támadást már legalább egy éve tervezték. Négy magasrangú tiszt és tisztviselő szerint azért helyeztek el egységeket kulcsfontosságú útkereszteződéseknél, hogy azok rajtaütésszerűen támadjanak rá az izraeli erősítésre.
Néhány egységnek konkrét utasításai voltak arra, hogy izraelieket ejtsenek foglyul, akiket az Izraellel való későbbi fogolycserék alatt cserealapként használhattak volna fel.
Fogjanak el katonákat és civileket, hogy túszként tarthassuk őket, és tárgyalási alapként szolgáljanak
– állt a dokumentumban.

Komolyan felkészültek a támadásra
A The Washington Post által megszerzett Hamász kézikönyv és egyéb dokumentumok, amelyeket a csoport két héttel ezelőtti, Izrael elleni brutális támadása után találtak, jól illusztrálják a Hamász katonai képességeit és a mészárlásra való felkészültségét.
A tavalyi keltezésű kézikönyv, amelyet egy halott Hamász-harcosnál találtak meg, felsorolja az utasításokat bizonyos fegyverek használatáról, azonosítja az izraeli katonai felszerelés gyenge pontjait, és tippeket ad a késsel való gyilkoláshoz. A dokumentumot a jelek szerint a Hamász-elit, az al-Kasszám Brigádok különböző egységei számára készítették. Köztük páncéltörő-, mérnöki-, mesterlövész-, gyalogsági- és alagútspecialistáknak, valamint a füzetben „sokkoló csapatoknak” nevezett egységek számára.
Ez egy titkos katonai dokumentum. Biztonságos helyen kell őrizni. Tilos maguknál tartani, kivéve, ha kifejezetten ez a parancs
– kezdődik az első oldal.
A hátsó borítón Abdullah Azzam palesztin sejk, Oszama bin Laden egyik mentora látható. „Ha ez az ihletforrásuk, és ez az alak, a példaképük, akkor valamivel többet értek a viselkedésükből” – mondta Michael Milshtein, az izraeli katonai hírszerzés palesztin részlegének volt vezetője.
A szakértők, köztük Milshtein is, azt mondták, hogy a kézikönyv hitelesnek tűnik, és megfelel az izraeli erők és az elsősegélynyújtók által a támadást követően összegyűjtött más […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!