A kezdetektől a levegőben lógott az a kérdés, meddig tarthat a szoros közreműködés két olyan ember között, akik hozzászoktak a primadonnaszerephez. A szakítás rávilágított arra is, hogy egy elhúzódó veszekedés milyen politikai és pénzügyi kockázatokkal járhat mindkét férfi számára: Musk, aki 2024-ben legalább 288 millió dollárt költött Trump és más republikánusok megválasztásának támogatására, hálátlansággal vádolta az elnököt, és nyilvánosan egy harmadik párt alapításáról elmélkedett. Trump válaszul Musk kormányzati szerződéseit fenyegette meg. A Musk tulajdonában lévő elektromos járművekkel foglalkozó Tesla részvényeinek árfolyama meredeken esett, az aznapi tőzsdezáráskor 14 százalékkal ért kevesebbet – írta meg a The Washington Post.
Amikor Musk elhagyta a gyakorlatilag számára alapított Kormányzati Hatékonyságnövelő Hivatalt (DOGE), Trump a búcsúzó sajtótájékoztatón bagatellizálta a távozást, mondván: „Elon valójában nem távozik. Vissza fog jönni.”
Négyszemközt Trump állítólag szkeptikusan nyilatkozott az üzletemberről, és arról kérdezett, hogy a kormányzati hatékonysági hivatal erőfeszítései kizárólag „csak baromságok” voltak-e. Ennek ellenére a tudósítások addig azt sugallták, hogy a Trump–Musk-kapcsolat általában véve barátságos. Ekkor Elon Musk azonban személyeskedő támadásba kezdett – közölte a Vox.
Támadás az X-en
A közvetlen szakításhoz egy X-bejegyzés vezetett. Jelenleg Donald Trump legfőbb prioritása, hogy átmenjen a törvényhozáson a szenátus által már elfogadott költségvetési kiigazítási salátatörvény, amit az elnök csak „Nagyszerű, Gyönyörű Törvénynek nevez”. Musk a lehető legérzékenyebb pontra ütött, amikor tweetjében
a törvénycsomagot „masszív, felháborító, disznóhússal töltött… undorító förtelemnek” nevezte, amely „masszívan növelné” a költségvetési hiányt.
Nyilván ő is pontosan tudta, hogy Trump ettől a kirohanástól mennyire be fog rágni. Ahogy az sem titok, hogy a világ leggazdagabb emberének cégei nagymértékben az állami megrendelésektől függnek. A SpaceX bevételei túlnyomó többségben az amerikai űrprogramtól érkeznek, a Tesla számára pedig létfontosságú az elektromos autókra való átállást segítő szövetségi támogatás.
Ameddig még együtt dolgoztak, Trump akkor is úgy jellemezte Muskot tanácsadóinak, hogy „ötven százalékban zseni, ötven százalékban kisgyerek”.
Számos ellentét volt a háttérben
Trump és tanácsadói frusztráltak voltak, amikor Musk egy februári közösségi médiás posztban a „mély állam bábjaként” támadta Todd Young indianai republikánus szenátort. Az elnök és környezete napokig dolgoztak azon, hogy Youngot rávegyék, szavazzon Tulsi Gabbard mellett, akit a nemzeti hírszerzés igazgatójának jelöltek – és úgy vélték, igennel fog szavazni. A béketeremtő szerepet betöltő J. D. Vance alelnök felhívta Muskot, és megkérte, hogy enyhítsen a retorikán, Musk pedig levette a posztot – írta meg a The Wall Street Journal.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!