Június 18-án, szerda délután ismét Magyarországról vitáztak az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
A vita témáját a gyülekezési törvény közelmúltbeli módosítása adta, aminek keretében a magyar kormány javaslatára úgy módosították a gyülekezéshez való jogot, hogy annak tekintettel kell lennie a gyermekvédelmi törvényre. Így „tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sérti”.
A kormány kritikusai szerint a kormánynak ezzel egyértelmű célja az LMBTQ-jogokért kiálló Pride ellehetetlenítése, amiről a kormánypárti politikusok egymással ellentmondóan nyilatkoztak. Néhány kormánypárti képviselő – és még maga Orbán Viktor magyar miniszterelnök is – megerősítette, hogy a törvény célja a rendezvény betiltása, míg Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón azt állította, hogy a Pride-ot nem tiltották be Magyarországon.
A Pride ellehetetlenítésével már a második alkalommal foglalkoznak az Európai Parlament plenárisán. Legutóbb április 2-án rendeztek vitát ugyanezen téma miatt az EP-ben. Azóta még egy ízben, május 21-én volt téma Magyarország az Európai Parlamentben, amikor az átláthatósági törvény szolgáltatta a vita témáját.
Európai Bizottság: Nem szabad senkinek sem félni attól, hogy részt vegyen a Pride-on!
A délután kettő órakor kezdődő vitán először az Európai Bizottság nevében az uniós intézmény demokráciáért, az igazságügyért és a jogállamiságért felelős biztosa, az ír Michael McGrath szólalt fel.
McGrath ötperces beszédét azzal kezdte, hogy a gyülekezési szabadságjog alapeleme az uniós alapelveknek, és a magyar változások aggodalomra adnak okot. Mint mondta, az Alaptörvény módosításával a gyermekvédelem égisze alatt betilthatnak tüntetéseket, valamint mesterséges intelligenciával működő arcfelismerő-rendszerekkel azonosíthatják az ezeken részt vevő demonstrálókat.
A jogállamiságért felelős biztos üdvözölte, hogy a budapesti Pride-ot a főváros megrendezi, ugyanakkor hozzátette:
Sajnos nem ignorálhatjuk, hogy az új törvény már olyan rendőrségi döntésekhez vezetett, amelyek LMBTQ-események betiltását eredményezték. Nem szabad senkinek sem félni attól, hogy a Pride-on részt vegyen
– jelentette ki McGrath, aki elmondta, az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja a magyar törvényt, ezért felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal is, és több kérdésben – többek között az arcfelismerő-rendszerek kapcsán – is tisztázást kért.

Az ír biztos ezután arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság még korábban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt. Ez az ügy jelenleg az Európai Unió Bíróságán van, miután a bizottság mellett több tagállam is csatlakozott a keresethez. A bíróság főtanácsnoka a keresetet nemrég úgy véleményezte, hogy a 2021-ben elfogadott gyermekvédelmi törvény sérti az uniós jogot, ugyanakkor ezt még a bíróságnak is ki kell mondania, mielőtt szankcionálnák az országot.
Az egyenlőség uniója vagyunk! Biztosítom Önöket arról, hogy az Európai Unió és az Európai Bizottság készen áll arra, hogy minden eszközt bevessen, hogy az európai uniós jogot az unió egészében érvényesítsük
– zárta felszólalását Michael McGrath, jogállamiságért felelős ír biztos.
Európai Néppárt: A magyar kormánynak a magyar nép érdekében kell tevékenykednie
A Tisza Pártot is sorai között tudó jobbközép-kereszténydemokrata Európai Néppárt vezérszónoka a svéd Tomas Tobé volt.
Tobé beszédét azzal kezdte, hogy a magyar nép rendelkezik a joggal, hogy szabadon éljen demokráciában, ahol a jogállamiságot és az emberi méltóságot tiszteletben tartják, és megvédik az alapvető szabadságjogokat minden polgár számára.
A történelem azt tanította kontinensünk számára, hogy ezen alapjogokat és alapértékeket meg kell védeni. A magyarok nagyon jól ismerik az elnyomó rezsim rettenetét, ami ezen szabadságjogokat tönkre akarja tenni
– fogalmazott Tobé, aki ezután azzal folytatta, hogy a magyar kormánynak a magyar nép érdekében kell tevékenykednie, „nem pedig azzal foglalkoznia, hogy megtömje saját zsebeit”.
A svéd EP-képviselő ezután arról beszélt, hogy Magyarországon erősödik az ellenzék, és szerinte emiatt Orbán Viktor magyar miniszterelnök fél, ezért mindennel biztosítani szeretné, hogy hatalmon maradjon.
Nem lehetne világosabb, ami történik. A magyarok sokkal többet és jobbat érdemelnek. Magyarország helye Európában van és a Néppárt mindig is Magyarország mellett áll ki
– folytatta a néppárti EP-képviselő, majd ezután felszólította az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy őrizzék meg a magyarok jogait és ne tegyék lehetővé, hogy elrabolhassák a magyar demokráciát.

Szocialisták: A magyar kormány az intolerancia ideológiáját akarja terjeszteni
A második legnagyobb képviselőcsoport, a Demokratikus Koalíciót is magában foglaló szociáldemokrata S&D nevében a képviselőcsoport elnöke, a spanyol Iraxte García Perez szólalt fel.
Az egyébként a jövő héten, június 28-án rendezett budapesti Pridera is ellátogató EP-képviselő felszólalását azzal kezdte, hogy ez a legutóbbi vörös vonal, amit a magyar kormány szerinte átlépett, ami szerinte szégyen.
Ez nem csak egy gyáva támadás az állampolgárokkal szemben, hanem egy autoriter rendszer megmutatkozása
– véli Perez, aki szerint a hatalmat átfordították a félelem és a cenzúra eszközévé, miközben az ezzel szemben fellépő civiltársadalmat büntetni akarja a magyar kormány.

A spanyol EP-képviselő szerint a magyar kormány manipulálja a gyermekvédelmet, hogy azt felhasználva az intolerancia ideológiáját terjessze el.
Ez nem más, mint elnyomás
– fogalmazott az S&D elnöke, aki hozzátette, örül, hogy a bizottság védi a jogállamiságot, azonban azt nem lehet úgy védeni, ha az Európai Bizottság nem koherens az egyenlőséget illetően.
Felszólalását azzal zárta, hogy a 7-es cikk szerinti eljárást folytatni kellene, valamint a befagyasztott uniós forrásokat továbbra se kapja meg az ország. Végezetül felszólította az Európai Bizottságot, hogy minél több biztos vegyen részt a június 28-i budapesti Pride-on, mivel szerinte nemcsak Magyarországról, hanem a polgári jogokról van szó, ha pedig a polgári jogokat tiporják, akkor az egész Európai Uniót tiporják.
Patrióták: Ez a vita politikai boszorkányüldözés és hisztériakeltés
A részint Orbán Viktor által alapított, a Fideszt és KDNP-t is sorai között tudó jobboldali-szélsőjobboldali Patrióták Európáért (PfE) nevében a képviselőcsoport alelnöke, a fideszes Gál Kinga szólalt fel először.
Gál felszólalását azzal kezdte, hogy szerinte ez az új, Magyarországgal szembeni vita semmi újat nem tud felmutatni, hiszen szerinte az most sem az alapjogok érvényesítéséről szól.
A mostani vita tökéletesen illeszkedik abba a politikai boszorkányüldözésbe és hisztériakeltésbe, amelyet hosszú évek óta tapasztalunk Magyarország ellen
– véli Gál, aki emlékeztetett, a mostani a 30. vita, amit az EP balliberális többsége napirendre tűz Magyarországgal szemben, ahol „ugyanazok a hazug vádak” hangzanak el, valamint a vitákat a kettős mérce jellemzi.

Gál szerint a jogállamiságot politikai nyomásgyakorlásra használják, mert Magyarországon egy szuverén, konzervatív kormány van, ami nem hajlandó magát alávetni a brüsszeli elvárásoknak és bátran képviseli nemzeti érdekeit a fősodor diktátumával szemben – konkrét példaként az ukrajnai háborút, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását, valamint az illegális migrációt említette.
Most épp az a legnagyobb bűnünk, hogy kiállunk a gyermekek védelméért az genderpropagandával szemben. Magyarországon mindenki szabadon élhet és gyülekezhet. De számunkra a gyermekek érdeke és testi, lelki fejlődésük az első. Ezt pedig mindenkinek tiszteletben kell tartania
– hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője, aki felszólalását ezután azzal folytatta, hogy a mostani vita helyett vitázhatnának az Európai […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!