Bíróság elé állt Cole Allen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombaton fegyveres támadást hajtott végre a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján, ahol Donald Trump amerikai elnök is jelen volt.
A 31 éves férfit Donald Trump meggyilkolásának kísérletével vádolták meg.
Az ügyben eljáró bíró a meghallgatáson közölte, hogy amennyiben Allent bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthat.
A SkyNews azt írja, hogy a férfi ellen több más vádpontot is megfogalmaztak, köztük szerepel lőfegyver elsütése erőszakos bűncselekmény elkövetése közben, valamint lőfegyver és lőszer államhatárokon át történő szállítása azzal a szándékkal, hogy bűncselekményt kövessen el.
Nem tett vallomást
A rendőrség korábban azt közölte, hogy a kaliforniai Torrance-ből származó Allennél elfogásakor egy sörétes puska, egy kézifegyver és több kés is volt. A hatóságok szerint a férfi büntetlen előéletű, és korábban nem szerepelt a bűnüldöző szervek látókörében.
Allen egyelőre őrizetben marad. A hétfői bírósági meghallgatáson nem tett vallomást, és nem nyilatkozott arról sem, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja-e magát.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!