A dél-koreai háztartások gazdasági helyzetének romlásával egyre több dél-koreai munkavállaló dönt a mellékállás mellett, a legnépszerűbb lehetőségek közé tartozik a közösségimédia-szolgáltatások, például a blogok és a YouTube-csatornák működtetése. A Flea Market 1328 dolgozó bevonásával végzett felmérésében a válaszadók 81,5 százaléka számolt be arról, hogy háztartásának anyagi helyzete romlott az idén az előző évhez képest.
Elsődlegesen az inflációt említették, amely a válaszadók 79 százalékát érintette, ezt követte 8,9 százalékkal a bércsökkentés, 6,6 százalékkal a kamatemelés és 4,2 százalékkal az adósságnövekedés. Ennek eredményeként a válaszadók 26,8 százaléka jelenleg mellékállásban is dolgozik,
A már mellékállást végző munkavállalók körében az elsődleges okként azt említették, hogy nem tudják egyedül a főbérükből fenntartani a megélhetésüket, a válaszadók 55,1 százaléka ezt jelölte meg motivációként. További okok között szerepelt a megtakarítás (19,1 százalék), az adósságtörlesztés (10,7 százalék), a szabadidő kihasználása (6,7 százalék) és a nyugdíjra való felkészülés (5,1 százalék). A közösségi médiában végzett munka, például a blogok és a YouTube-csatornák voltak a legnépszerűbb mellékkereseti lehetőségek, a válaszadók 20,2 százaléka végzett ilyen jellegű pluszmunkát, ezt követte a rendezvényeken és ünnepségeken végzett munka (17,4 százalék), az éttermi kiszolgálás (11,2 százalék) és a kiszállítás (9 százalék).
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/09/15/del-korea-munkaeropiac-mellekallas-plusz-munka-penzugyi-helyzet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!