A pakisztáni légvédelem 12 indiai drónt semmisített meg Pakisztán felett – jelentette be csütörtökön az ország hadseregének szóvivője, hozzátéve, hogy egy civil halálos áldozatról és több sebesült katonáról is tudni. Ahmed Sarif elmondta, hogy a drónok egy részét az Indiával határos Pandzsáb tartomány székhelyénél, Lahornál, illetve a dél-pakisztáni Karacsi fölött semmisítették meg – közölte az MTI.
A szóvivő elmondta, hogy az egyik drón egy Lahor melletti katonai célpontot támadott, megsebesítve négy katonát. Egy másik, a dél-pakisztáni Szind tartomány fölött megsemmisített drón lehulló roncsai megöltek egy civilt a térségben.
India drágán megfizet ezért a nyílt agresszióért
– hangoztatta Ahmed Sarif, a pakisztáni hadsereg szóvivője.
A pakisztáni Geo televíziós csatorna mindeközben több robbanásról is beszámolt Lahor térségéből. Mohammed Rizván, a lahori rendőrség egyik munkatársa azt mondta, a drónt a városhoz közeli, katonai létesítményeknek is helyet adó Walton repülőtér mellett semmisítették meg, alig 25 kilométerre a pakisztáni–indiai határtól. A tartományban lévő Csakval körzetből arról számoltak be, hogy egy drón zuhant egy mezőgazdasági területre, a légi jármű eredetét a bejelentés szerint vizsgálják.
Exclusive footage of an Indian Kamikaze drone striking a target in Lahore pic.twitter.com/1J7eGu0qAt
— Spitting Facts (@SoldierSaffron7) May 8, 2025
Evakuálás Indiában
A hírt Újdelhi egyelőre nem kommentálta, az indiai […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!