Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Másik utat választottunk, nem a szokványos hajózást a Níluson. A folyó a táj gyöngyszeme. Narancsligetek, mangó- és nádültetvények, paradicsomtáblák mellett kanyarog a víz, a régi egyiptomiak is hajóval mentek Alexandriából Asszuánba és vissza, kedvező széljárással és áramlással. Népszerűbb választás lehajózni a cifra turistahajókon a Nílus mai nyomornegyedein ámuló vezetett, de kissé megvezetett turistaként. Ehhez állandó rendőrfelügyelet is jár az iszlám fővárosában. Van azonban egy másik út Kairóból délre, a sivatagon át, végig a Szuezi-öböl mentén.
Mi erre a járatlan, másik útra cseréltük a megszokottat. Elhagyva Kairó új lakónegyedeit, a sokkal kalandosabb, sivár útra fordulunk rá.
Zsúfolt és lüktető a Tahrír tér, kanyargunk Kairóban, az egykori forradalom színhelyén. Hátrahagyva az egyetemet, az állandóan villogó reklámokat. A porszmogba vesző gízai piramisokat és a Szfinxet. A temetőket (melyek közül néhányban emberek élnek a sírkamrákban), a kopt templomokat, a Szent Család egyiptomi menedékhelyét.
Olajkutakkal, rakétapontokkal, katonákkal a háttérben autózunk Kelet-Egyiptomon át. Közben megszállunk majd Hurghadában, egy tengerparti „üdülővárosban”, és innen folytatjuk az utunkat Luxorba.
Végtelen lüktetés
Két kamasszal indultunk el, akik először jártak iszlám országban és egyáltalán Afrikában. Ezért jónak láttuk, ha Kairóban az első három éjszakát egy biztonságos, nívósabb hotelben töltjük, amit egyáltalán nem bántunk meg. Jó volt a mindennapos turistazaklatás, a bóvlik ránk tukmálása, a mecsetek és a nagy bazár tömegélménye után visszavonulni a szálloda ablakai mögé. Elfelejteni az önjelölt, odacsapódó vezetőket. (Volt, aki hisztériás rohamot kapott, és rángatott, mert nem akartunk vele menni a fűszereshez.) Az ablakon át úgyis beszüremkedett a zaj, a duda, a müezzin, a kipufogók és a motorok zakatolása. A piac, az alkudozás, az árusok pakolásának csattogó hangja. Ők szekereken és lovaskocsikon érkeznek, ha elmész mellettük, biztosan megszólítanak. Egy nap elteltével kitanultuk a lehajtott fejjel közlekedést.
17
Kairó sármja a végtelen lüktetés. Sosincs vége, nincs reggel és éjszaka, nem hallgat el soha semmi. Vonzó, mint a keleti ékszerek és minták sora, egy örökös túlkínálat. Hajnal sincs, és a csillagok eltűnnek az égen, minden vibrál. Csak a nap vörös korongja reggel, este a sárga, lemenő fénye, ahogy a hatalmas port és szmogot átvilágítja. Itt még a por is csillogás. Vöröstéglás félkész házak, építkezési törmelék. Hatsávos sztrádák és szűk sikátorok, a fény és a sötét ritmikus váltakozása. Mintha aranyból vagy rézből formálták volna a várost, aztán hirtelen szürke lesz, hamuszínű és homályos, kiismerhetetlen. Félelmetesen kiszámíthatatlan.
Kairóban a harmadik napon eljutottunk az új és tényleg grandiózus Grand Egyptian Museumba, amit tavaly novemberben nyitottak meg hatalmas ünnepség keretében. Az előtérben II. Ramszesz 11 méter magas gránitszobra fogad. Tutanhamon kincsei jelentik a fő szenzációt, és a vitrinbe zárt aranymaszk. A maszk körül világturisták keringenek és lökdösik egymást, a múzeum rendezői egy csigautat alakítottak ki számukra. Ámulatba estünk, mint mindenki más.
Tényleg varázslatos az ír építészek által tervezett tér. A hidak, lépcsők, az aszimmetrikus épület márványfalai, üvegei, piramisformái és kazettái. Egy felfedezésre váró, titkos, többezer éves dinasztiát idéznek. A múzeum is pláza, bazár és vásár, globális cégekkel természetesen. Üzlet és szemfényvesztés. Amit persze valamennyire kiegészít a mai egyiptomi érzés, összeköti vele, nem cseréli fel és nem hiányzik egyik a másikból. Egyáltalán nem csak turisták érkeznek a kiállítóterekbe, legalább annyi helyi látogató gyönyörködik a tárgyakban. A kettő együtt érdekes. A sikátorok, az összeomlott, repedő város és ez az irdatlan palotázás, összekötve a több ezer éves piramisokkal. Az írástudás és a politeizmus hatalmas emléke az épület. Vizeket, folyót kapsz a főkapunál, odabent pedig kamrákat, termeket, a világ minden turistájára számító rövid és nem túl sok információval.
A mindenesek
Nem volt kontaktunk, az Uber és a GetYourGuide appokon keresztül kerültünk kapcsolatba egyiptomiakkal, akik aztán továbbadtak minket másoknak. Az egész úton tizenöt különféle vezetőnk volt. Minden kérésünkre volt ajánlat, ez az üzletek és a kínálat földje, a személyes kapcsolaté. Annál már csak a végösszeg és az állandó, néha már-már kisszínházzá váló alkudozás a fontosabb.
A mindenesek, fogadott sofőreink és idegenvezetőink, ők segítettek minket. Bármit kérhettünk, beszerezték, itt ennek komoly kultúrája van. Olyanokkal mentünk, akiknél sikerült jobb árat kialkudni és megbízhatóbbnak tűntek. Nem hagytak el félúton és nem követeltek újabb borravalókat. Beszéltek, ha törve is, angolul. Elvittek a piramisokhoz. Velük mentünk a Királyok völgyébe és a Hatsepszut-templomhoz. Volt térképük. Ha kellett, hallgattak, és csak a köveket, hegyeket bámulták, vagy készségesen fotóztak. Megóvtak minket a tevehajcsároktól, a követelőző egyéb taxisoktól, és a vámokat is kifizették, az autóútdíjat pedig nem számolták fel külön többször. Előre elmondták a szabályokat, amiket követnünk kellett, ha tukmáló, kiabáló árusok és tapadó koldusok közé keveredtünk.
Kos- és madárfejű a figurák, hajók a Níluson, táncolnak és tollakkal ékeskednek… De most nem erről szeretnék írni, hanem a másik Egyiptomról. Azokról az emberekről, akiket utazásunk alatt megismertünk.
A sivatagon át
Mikor megérkezünk a Szfinx repülőtérre, jön az első sokk. Nincs wifi, de szerencsére tudunk venni netet. Hívunk egy Uber taxit, ami elvisz a szállodához. Sofőrünk énekelve cigarettázik, elveszi a kezünkből a csomagokat, berakja a koszos autójába, készpénz, készpénz, kiabálja, és követeli, hogy mosolyogjunk. Ötszörös árakat mond. Nem akarjuk. Tovább lebegtet, be se ül a kormányhoz. Nem, no. No. Erre odajön három társa, és győzködni kezdenek minket, hogy milyen jó ajánlatot kaptunk. Gyorsan kikapjuk a csomagokat az autó csomagtartójából, és visszafordulunk. Tízszeres áron a reptéri taxival végül bejutunk Gízába, a szállodánkhoz. Innen megyünk majd másnap a piramisokhoz, a bazárba, a gyönyörű kopt, ókeresztény negyedbe, ahol egész nap fegyveres őrök vigyázzák a turistákat. Utolsó nap Kairóban, a piramisoknál ajánlja fel a vezetőnk, hogy szerez egy nagyobb autót számunkra, ami elvisz a Vörös-tengerhez.
Koránkelés. Reggeli után valóban megérkezik a nagy, húsos sofőr, big car, bólint.
17
Átkelünk a szuezi sziklasivatagon. Benzinkutaknál és oázisoknál állunk meg.
Egy szamár, kecskével a hátán, zsemleszínű kutyák a homokos oázisban, szétlocsolt toalett lefolyó nélkül. És a világ legdrágább kávéja. Ez mind a többezer éves dinasztia maradványa: kószáló, sovány macskák, kóbor kutyák, tevék, kecskék, és gyerekek, akik a kies falak mögül ugranak utánad, hogy kedvesen, mosolyogva böködjék a zsebeidet, húzzák a pólódat, és felkínáljanak cserébe egy csomag papírzsebkendőt. A luxust ki kell érdemelni (hagynak vécézni), meg kell küzdeni érte, a párhuzamos időket, amiket itt egymásra montíroz az utazás, ki kell tanulni.
Sziklás, köves, kietlen, sivatagi táj. Homoktövisek. Végig vigyázzák, a checkpoint pedig nem biztos, hogy védelem, inkább újabb pénzlenyúlás, egy arab cetli, pecséttel és golyóstollal ráírt valami. Olyasmi, amiről minden sofőrünk mást mond és más-más összeget kér tőlünk az átkelésért. Egyiptomban nincs KRESZ, a szabályokat a gödrök és a kusza vonalak jelentik. Mégis olyan vonzó, mint egy mágnes, ma már azonnal visszafordulnék.
Amikor elhagyjuk a városi otthonunkat, a dudáló zajt kopár hegyek váltják. Délkelet felé menekülünk a torokkaparó szmogból. Nem, az otthon itt nem jó szó, mert rajtunk kívül mindenki otthon érzi magát. Ha egy másik kultúra a saját horizont és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/02/21/kiss-noemi-egyiptomi-anzix-utirajz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!