Donald Trump amerikai elnök elsőként Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta az Egyesült Államok 47. elnökeként. Helyi idő szerint kedden sajtótájékoztatót is tartottak ketten, ahol Trump kijelentette,
az Egyesült Államok hajlandó lenne az ellenőrzése alá vonni a Gázai Övezetet és újjáépíteni azt a Közel-Kelet Riviérájaként, miközben a legtöbb palesztint egyszerűen más arab országokba telepítettné át.
Jelenleg nem tudjuk, hogy Trump ezen felvetése mennyire kidolgozott, hiszen az amerikai elnök a múltban is sokszor improvizált, és a sajtótájékoztatón sem adott konkrét választ arra, hogy ez milyen költségekkel járna, miközben azt is felvetette, hogy akár amerikai katonákat is állomásoztatna a jelenleg rommá bombázott területen, ahol az Izrael és Hamász terrorszervezet közötti háború kitörése óta már 47 ezren vesztették életüket.
Trump bejelentését a világon a legtöbb ország elítélte, hiszen azzal Amerika változtatna eddigi külpolitikai álláspontján, ami a kétállami megoldáson és azon keresztül a hosszú távú, stabil béke elérésén alapult a Közel-Keleten, ráadásul a palesztinok kitelepítése a nemzetközi jogot is megsértené.
Az arab államok és európai országok mellett többek között Kína és Oroszország is elítélte a tervét, de még a republikánusok közül is többen felvetették, lehet, hogy nem ez a legjobb módja az amerikai erőforrások felhasználásának – így tett például Lindsay Graham vagy Richard Hawley republikánus szenátor.
A sajtótájékoztató után külügyminisztere, Marco Rubio, valamint a Fehér Ház szóvivője is próbálta tompítani Trump kijelentését: mindketten hangsúlyozták, hogy nem állandó, hanem csak ideiglenes jelleggel költöztetnék ki a palesztinokat a Gázai övezetből, valamint nem egy ellenséges hatalomátvételt próbálnak végrehajtani, hanem egy bőkezű ajánlatot vetett fel az amerikai elnök.
Ilyen módon biztosan nem valósul meg a terv, de akkor mire lehet jó?
A jelenlegi terv több okból sem megvalósítható, emiatt rendkívül valószínűtlen, hogy ilyen formában azt végre is hajtanák.
A tervet egyrészt senki sem támogatja Izraelen kívül a térség komoly szereplői közül, hiszen az egyrészt nemzetközi jogot sértene, másrészt béke helyett csak még nagyobb ellenségeskedést hozna a Közel-Keleten az arab és a zsidó államok között.
Trump első elnökségének egyik nagy eredménye az Ábrahám-megállapodások volt, amivel több arab ország hivatalosan is elfogadta Izraelt, és helyreállították a közöttük lévő diplomáciai kapcsolatokat, azonban ez a terv azokat is veszélybe sodorná.
Az arab országok számára fontos, hogy a palesztinok Gázában, Kelet-Jeruzsálemben, valamint Ciszjordániában nyugodtan élhessenek, hiszen a terület nemcsak a keresztény és a zsidó, hanem a muszlim vallás számára is fontos, így az egész Közel-Keletre vonatkozó béke olyan alapokon nem képzelhető el, ami a palesztinok kitelepítésén alapszik.
Ráadásul a palesztinokat sem Jordánia, sem Egyiptom nem akarja befogadni, hiszen az sok belpolitikai problémával járna számukra is.
Emiatt elképzelhető – sőt inkább valószínűbb –, hogy Trump ezt a szokásos tárgyalási stratégiájaként húzta elő, azaz először valami radikális, megvalósíthatatlan ötletet vet fel, hogy ezzel felkavarja az állóvizet, és a kompromisszumos megoldás ablakát elmozdítsa saját maga felé.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!