Észak-Korea kedden több stratégiai cirkálórakétát tesztelt a Sárga-tengeren – jelentette a dél-koreai Yonhap hírügynökség az észak-koreai KCNA állami hírügynökségre hivatkozva.
A rakétatesztre röviddel azelőtt került sor, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán megérkezett Dél-Koreába, ahol részt vesz az Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) pénteken kezdődő csúcstalálkozóján Kjondzsu városában.
A KCNA beszámolója szerint a kísérletre október 28-án került sor, és sikeres volt. Egyszerre több tenger-föld típusú stratégiai cirkálórakétát indítottak, amelyek több mint két órán át repültek, mielőtt pontos találatot értek el az előre kijelölt célpontokon az ország nyugati vizein.
Kérdéses lehet a találkozó
A rakétateszt időzítése különösen figyelemre méltó, mivel Trump az utóbbi napokban többször is felajánlotta a találkozás lehetőségét Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek, ami – ha megvalósulna – az első találkozójuk lenne több mint hat év után. Elemzők szerint a rakétakísérlet kimondatlan válasz lehetett Trump ismételt közeledésére.
Az amerikai elnök Észak-Koreát „egyféle nukleáris hatalomnak” nevezte, és utalt rá, hogy akár szankciók enyhítéséről is hajlandó lenne tárgyalni az országgal. Hozzátette azt is, hogy útját akár meg is hosszabbíthatja egy esetleges találkozó érdekében. Az észak-koreai állami média azonban szerda reggelig nem reagált Trump ajánlataira. Trump szerdától csütörtökig tartózkodik Dél-Koreában.
Észak-Korea az utóbbi hónapokban megerősítette katonai kapcsolatait Oroszországgal, és újraépítette politikai viszonyát Kínával, ami csökkentheti a motivációját arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal.
Kim Dzsongun korábban azt mondta, Észak-Korea nyitott a párbeszédre, ha Washington felhagy a nukleáris leszerelés követelésével, ugyanakkor kizárta, hogy országa „ellenségeivel” a szankciók enyhítéséért cserébe alkuval éljen.
Trump is reagált a hírekre
Donald Trump megerősítette, hogy nem találkozik Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel a dél-koreai látogatása során, az amerikai elnök az „időzítést” okolta – írta meg a CNN.
Trump a Li Dzse Mjung dél-koreai elnökkel folytatott megbeszélésén mondta el, hogy továbbra is elkötelezett a béke iránt a Koreai-félszigeten.
Nagyon jól ismerem Kim Dzsongunt. Jól kijövünk egymással. Most egyszerűen nem sikerült összehangolni az időpontokat. Holnap érkezik Hszi Csin-ping elnök, és ez – nyilvánvalóan – nagyon fontos esemény a világnak, mindannyiunk számára
– fogalmazott Trump. Hozzátette, hogy nagyon várja Hszi Csin-ping kínai elnökkel a tervezett találkozót, és Kim Dzsongunnal és mindenkivel keményen fognak dolgozni, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!