Egy új módosítás értelmében a külföldön gyártott autókra korábban bevezetett 25 százalékos vám nem adódik össze más, például az acélra, alumíniumra kiszabott, vagy a fentanil-kereskedelem miatt Kanada és Mexikó ellen hozott vámintézkedésekkel. Ráadásul az autógyártók bizonyos esetekben visszaigényelhetik az év eleje óta befizetett illetékeket – írta meg a The Wall Street Journal.
„Ez egy kis segítség” – fogalmazott ironikusan Trump az újságíróknak. „Csak segíteni akartunk nekik, hogy élvezhessék ezt az átmenetet.”
A kormányzat emellett egy kompenzációs rendszert is bevezet, amely lehetővé teszi az autógyártók számára, hogy a külföldi alkatrészekre kivetett 25 százalékos vám egy részét visszaigényeljék.
Az első évben a visszatérítés az autó értékének legfeljebb 3,75 százalékát, a második évben pedig 2,5 százalékát érheti el – ezt követően a könnyítés fokozatosan megszűnik.
A cél: időt nyerni, hogy az iparág hazai beszállítókat találjon.
A beszállítók nem kapnak segítséget
Az intézkedés ugyanakkor kizárólag a teljes járműveket gyártó cégek számára elérhető, tehát az alkatrészgyártó beszállítók kimaradnak a kompenzációból. Azok a külföldi autógyárak, amelyek az Egyesült Államokban rendelkeznek gyártóüzemmel, szintén jogosultak a kedvezményekre.
A Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón Scott Bessent pénzügyminiszter úgy fogalmazott:
a döntés az elnök elkötelezettségét tükrözi amellett, hogy a gyártást visszahozza az Egyesült Államokba. Szeretnénk, ha az autógyártók gyorsan és hatékonyan alkalmazkodnának, és ezzel új munkahelyeket teremtenének.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/05/10/donald-trump-egyesult-allamok-autoipar-vamok-vamhaboru/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!