Szeptember 10-én tartották az első – és lehet utolsó – elnökjelölti vitát Donald Trump republikánus és Kamala Harris demokrata elnökjelölt között, amit a vita után közzétett közvélemény-kutatás szerint Harris magabiztosan megnyert az egyébként vita során többször is kizökkenő Trumppal szemben. Trump egy 9/11-es megemlékezésen röviden beszélt arról, lesz-e második vita, amit Harris csapata egyébként nagyon szeretne. Nem sokkal később azonban Trump már azt írta: nem ül le többé Harris-szel, amivel a jelek szerint pont került az ügyre.
Szeptember 10-én, kedden este kilenc órakor (magyar idő szerint szerint szerda hajnali háromkor) találkozott először személyesen Donald Trump és Kamala Harris elnökjelöltek, hogy az ABC News által moderált vitán ütköztessék érveiket – a vitát egyébként Harris nyerte, aki gyakran kizökkentette Trumpot.
A vitát követően Harris csapata azonnal közleményt adott ki, amiben egy második, októberben rendezett vita mellett érveltek. Közleményüket azzal zártak,
Harris alelnök készen áll a második vitára. És Donald Trump?
A vita másnapján Harris és Trump ismét találkozott, hogy közösen emlékezzenek meg a 9/11-es terrortámadás 23. évfordulóján New York City-ben, ahol kezet is fogtak. Ezután a két elnökjelölt külön-külön az elnökválasztáson kritikus csatatérkörzetnek számító Pennsylvania államban található Shankesville-be utaztak, hogy meglátogassák a helyi önkéntes tűzoltóságot, aminek a közelében zuhant le a terrortámadás során az egyik eltérített gép.
Trump miután szót váltott a tűzoltókkal és fotózkodott a helyiekkel, röviden az újságíróknak is megállt, mielőtt elhagyta volna a tűzoltóságot. Egy riporter arról kérdezte a republikánus elnökjelöltet, lesz-e újabb elnökjelölti vita közte és Harris között.
Tudja, amikor egy harcosnak rossz meccse van, kiütik vagy elveszíti a meccset, az első dolog, amit akar, az a visszavágó
– mondta az egykori elnök utalva arra, hogy Harris szeretne egy második vitát, majd ezután tévesen azt állította, „megnyertük a vitát minden egyes közvélemény-kutatás szerint”.
Lesz-e visszavágó? Nem tudom. Gondolkodunk még rajta
– zárta rövid nyilatkozatát az egykori elnök.
Harris csapata újabb vitát szeretne, Trumpék eddig elzárkóznak tőle
Az első vitán Harris a kezdeti izgalom után átvette a kezdeményezést és több ízben is sikerült Trumpot nehéz helyzetbe hoznia, akinek ez már a hetedik elnökjelölti vitája volt, szemben Harris elsőjével. A republikánus elnökjelöltnek egyébként nem volt jó estéje,
Harris sokszor összezavarta, majd pedig hibára kényszerítette Trumpot.
Többek között azzal, amikor azt állította, hogy Trump gyűlésein az emberek unatkoznak és elmennek, vagy amikor arról beszélt, hogy a világ vezetői a háta mögött nevettek az egykori elnökön – Trumpot szemmel láthatóan rosszul érintette mindkét állítás.
Annak ellenére, hogy ezeket Harris csapdának szánta, Trump nem tudta kihagyni, hogy ne reagáljon ezekre a személyét érintő kérdésekre, fontos másodperceket vagy akár teljes perceket elégetve a felszólalásra szánt idejéből, miközben épp a Harris számára kedvezőtlen migráció vagy infláció volt a téma. Így Trump ahelyett, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!