Nem tartott sokáig Elon Musk visszavonulása a politikától, ugyanis hétfőn már közösségi oldalán ismét figyelmeztette a kongresszus tagjait, hogy ne szavazzák meg az átfogó költségvetési törvénytervezetet. Ezt követően egy új párt alapításával fenyegetőzött, amelyet Amerika Pártnak keresztelt − írta a CNN.
„Országunknak szüksége van egy alternatívára a demokrata-republikánus párttal szemben, hogy az embereknek valóban legyen hangja” − fogalmazott a milliárdos.
Donald Trump közösségi oldalán vágott vissza Musknak, ahol azzal fenyegetőzött, hogy ráuszítja a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumot.
„Elon talán messze több támogatást kap, mint bármelyik ember a történelemben, és a támogatások nélkül Elonnak valószínűleg be kellene zárnia a boltot, és hazamennie Dél-Afrikába. Nincs több rakétakilövés, műholdak vagy elektromos autók gyártása, és az országunk egy vagyont spórolna. Talán meg kellene kérnünk a DOGE-t, hogy nézze meg ezt alaposan. Nagy pénzeket lehet megspórolni! − írta az amerikai elnök.
Amerikai újságírók ezután arról kérdezték Trumpot, hogy fontolóra venné-e a techmilliárdos kiutasítását az országból, mire az elnök úgy válaszolt, hogy „meg kell fontolnunk”.
Elon Musk honosított amerikai állampolgár. Bár az igazságügyi minisztérium nemrégiben utasította az ügyészeket, hogy a honosított állampolgároknál bűncselekményt elkövető ügyekben részesítsék előnyben a honosítás megszüntetését, Trump egyelőre nem utalt arra, hogy Musk bármilyen bűncselekményt követett volna el.
Június eleje óta zajlik a csörte
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke és Elon Musk között június elején robbant ki a vita, utóbbi „undorító förtelemnek” nevezte az elnök átfogó költségvetési törvénytervezetét. A Trump-kormány Kormányzati Hatékonysági Hivatalát kialakító és egy ideig vezető Musk később az „adósrabszolgaság” […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!