Donald Trump szerint a jemeni húszik megadták magukat, elállnak a harctól, amit az Egyesült Államok a légicsapások leállításával viszonoz – az amerikai elnök ezt kedden jelentette be a Fehér Házban, amikor fogadta Mark Carney-t, a múlt héten megválasztott kanadai miniszterelnököt.
Donald Trump „nagyon pozitív hírnek” nevezte azt, hogy a Jement uraló húszik leállítják támadásaikat a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen. Megfogalmazása szerint a húszik „kapituláltak”, hozzátette, hogy az Egyesült Államok elfogadja az adott szót, és „azonnali hatállyal” leállítja ellencsapásait. „Nem akarnak harcolni, és mi ezt díjazzuk. Leállítjuk a bombázásokat” – fogalmazott az elnök.
A jemeni húszi iszlamista fegyvereseket az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja nyilván.
Donald Trump egyben közölte, hogy jövő hétfőn a Közel-Keletre utazik, a látogatás Szaúd-Arábia mellett érinteni fogja az Egyesült Arab Emírségeket, valamint Katart. Részletek említése nélkül közölte, hogy „nagyon-nagyon nagy bejelentésre” készül még az utazást megelőzően, már akár csütörtökön vagy pénteken. Hozzátette, hogy pozitív bejelentésről lesz szó, az egyik legfontosabb bejelentésről sok év óta, „egy bizonyos témakörben”. Később még hozzátette, „nem feltétlenül” kereskedelmet érintő bejelentésre céloz.
Mark Carney kanadai miniszterelnök elismerését hangoztatta az Egyesült Államoknak a nemzetközi biztonság megteremtését célzó lépéseiért. Donald Trumpot „változást hozó” elnöknek nevezte, aki megalkuvást nem ismerve összpontosít a gazdaságra, az amerikai munkásokra, a határbiztonságra és a világ biztonságára.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!