Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke pénteken 17 független főfelügyelőt bocsátott el több mint egy tucat szövetségi ügynökségtől – mondta a Reutersnek egy kormányzati tisztviselő. Az elnök kritikusai a lépést „éjszakai tisztogatásként” emlegetik, ugyanis
Adam Schiff amerikai szenátor, Trump demokrata ellenfele azt mondta, hogy az intézkedés egyértelműen törvénysértő. „Trump nem akar felelősségre vonást a hivatali visszaélésekért. Újratölti a mocsarat” – írta Schiff az X-en közzétett bejegyzésében. Az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva Trump megvédte a lépést, mondván, hogy „ez egy nagyon gyakori dolog”. Azt nem közölte, hogy kiket ültetnének a megüresedett posztokra.
A szövetségi ügynökségek – köztük a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a közlekedési minisztérium – főfelügyelőit a Fehér Ház személyzeti igazgatója e-mailben értesítette arról, hogy azonnali hatállyal elbocsátják őket – mondta a Reutersnek a névtelenséget kérő forrás.
Törvénysértő elbocsátások
A menesztések – amelyek kevesebb mint egy héttel azután történtek, hogy Trump hivatalba lépett – megsértették a szövetségi törvényt – közölte a független főfelügyelők tanácsa pénteken a Fehér Háznak küldött levelében. A törvény szerint ugyanis az elnöknek 30 nappal korábban „érdemi indoklást, beleértve a részletes és eseti okokat” kell adnia a kongresszusnak az elbocsátásokról – áll a tanács Sergio Gornak, a Fehér Ház személyzeti igazgatójának címzett levelében. Gor pénteki, a kirúgott felügyelőknek küldött e-mailje a Politico szerint a „változó prioritásokat” jelölte meg az elbocsátások indokaként.
Jelenleg nem hisszük, hogy a megtett lépések jogilag elegendőek ahhoz, hogy elbocsássák az elnök által kinevezett, a szenátus által megerősített főfelügyelőket
– mondta Hannibal Ware, a tanács elnöke, aki azt javasolva Gornak, hogy konzultáljon a Fehér Ház jogtanácsosával. Michael Bromwich, az igazságügyi minisztérium korábbi főfelügyelője szerint is törvénysértőek az elbocsátások.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!