Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese Moszkvában tartott előadást, melyben „felháborító cinizmusnak” nevezte, hogy a Győzelem napjának 80. évfordulójára Berlinbe a „burjánzó Bandera-nácikat” hívtak meg, nem pedig Oroszország képviselőit − részletezte a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
„Ma, mint tudják, a tífuszos tetűként elszaporodott banderista-nácikat hívták meg Berlinbe, hogy részt vegyenek az ünnepségeken, és nem Oroszország képviselőit. Ez persze cinizmus. Ezt nem szabad elfelejtenünk”− mondta az elnökhelyettes előadásában.
Megjegyezte, hogy Japán második világháborús kapitulációjának napját az Egyesült Államok „nagyobb pompával” ünnepelte. „Hirosima és Nagaszaki értelmetlen atombombázása az amerikaiak számára a valódi megtorlás jelévé vált. Mint tudjuk, a nagy magasságból végrehajtott csapás teljesen biztonságos volt Amerika számára, és a csata kimenetele nem volt kétséges. És az ellenség hadseregének csúcsát gyakorlatilag nem érte kár. A vér és a radioaktív hamu a megfélemlítésre és a nukleáris erő demonstrálására szolgált” − hangsúlyozta Medvegyev, aki kiemelte, hogy „a nagy győzelmek nem ott születtek”.
Hol voltak, amikor a Vörös Hadsereg harcosai felszabadították a nácik által megszállt városokat?
− tette fel a kérdést az orosz politikus.
Dmitrij Medvegyev a második világháborús megemlékezés után kitért arra, attól, hogy egy ország az Észak-atlanti Szövetséghez csatlakozott, még nem növekedett a biztonsága.
Legyünk őszinték: nincs egyetlen olyan állam sem, amelynek biztonsága megerősödött volna a NATO-hoz való csatlakozás következtében
− hangsúlyozta az elnökhelyettes, mellyel a legutóbb csatlakozott Finnországra és Svédországra utalhatott. Ezt követően elmondta, hogy szerinte Donald Trump beismerte, hogy az Egyesült Államok, Európa és Kijev maguk is felelősek az ukrajnai konfliktusért.
Dmitrij Medvegyev A háború zárása után pedig egy általa Nürnberg 2.0-nak nevezett nemzetközi törvényszék felállítására tett javaslatot.
Az ukrajnai ellenségeskedések befejezése és a hosszú távú béke feltételeinek megteremtése után létre kell hozni és nemzetközi bíróságot, egyfajta Nürnberg 2.0-t, amely jogi értékelést ad a kijevi rezsim minden érintett személyének tetteiről
− mondta Dmitrij Medvegyev, majd áttért arra, hogy szerinte a Nyugat ruszofóbiában fuldoklik, melyet szerinte elődeik módszertanából tanultak el. Kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij azzal dicsekszik, hogy meggyilkolták Jaroszlav Moszkalik orosz tábornokot, ezért ő is „a legszomorúbb módon” fog végezni.
Ugyanakkor […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!