Spanyolországban csütörtökön nagy erőkkel folytatódott a kutatás az özönvízszerű esőzések okozta áradásokban eltűnt emberek után, miközben zajlanak a helyreállítási munkálatok a természeti katasztrófa sújtotta területeken. „Az eltűnt személyek felkutatása prioritást élvez” – közölte Margarita Robles védelmi miniszter, aki az MTI tájékoztatása szerint beszámolt arról is, hogy a hadsereg speciális egységeinek több mint 1200 katonája kapcsolódott be a kutatási és mentési munkálatokba.
A legtöbben a Valencia tartományban található Paiporta településen vesztették életüket. Az eltűnt személyek pontos számáról nem adtak felvilágosítást a hatóságok. A régióban mintegy 500 embert kellett átmeneti szállásokon elhelyezni, mert otthonuk lakhatatlanná vált, de ennél jóval többen vannak azok, akik mindenüket elveszítették.
A hatóságok legfrissebb tájékoztatása szerint a természeti csapás már 158 ember életét követelte, ami csaknem duplája a szerda esti 95 fős adatnak.
A közszolgáltatások sok helyen akadoznak, és még mindig több mint százezren vannak áram nélkül. Carlos Mazón, az autonóm régió elnöke bejelentette, hogy a tartományi kormány 250 millió eurót mozgósít a károsultak azonnali és közvetlen megsegítésére, ők fejenként 6 ezer euróra számíthatnak.
A megsérült vasúti hálózat teljes helyreállítása hónapokat vesz majd igénybe – erről Óscar Puente közlekedési miniszter beszélt. A tárcavezető elmondta, hogy az első becslések szerint a helyi érdekű vonalon összesen körülbelül 80 kilométernyi szakasz „megsemmisült”, azt teljességében ki kell cserélni. A Madrid–Valencia vonalon közlekedő gyorsvasút két-három hét múlva lesz újra használható.
A közösségi médiában felvételek egész sora jelent meg az elárasztott lakóépületekről, valamint a víz által szinte hordalékként összegyűjtött járművekről.
Spain has declared three days of mourning for the victims of floods in the south-east of the country
According to the latest data, the number of victims reached 95 people, dozens are missing.
Rescuers continue to inspect damaged cars and houses. The day before, about 70 people… pic.twitter.com/4iNptcYOaA
— NEXTA (@nexta_tv) <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/10/31/spanyolorszag-aradas-arviz-vihar-aldozat-kutatas-valencia/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!