Világszerte mintegy ezer nő várakozik a kivégzésére a börtönökben, miközben az egyes ügyekben figyelmen kívül hagyta a bíróság az enyhítő körülményeket. Egy 2023-as nemzetközi jelentés szerint 42 országban vannak nők a halálsoron, és azokban az országokban végeznek ki leggyakrabban nőket, amelyek egyébként is a lista élén állnak, tehát Kína, Irak és Szaúd-Arábia.
Az Amnesty International adatai alapján 2024-ben kettőt Egyiptomban, harmincat Iránban, egyet Irakban, kilencet Szaúd-Arábiában, kettőt Jemenben végeztek ki, de vannak olyan országok, amelyek nem közöltek pontos számokat, mint Kína, Észak-Korea és Vietnam. A két leggyakoribb bűncselekmény, amely miatt nőket ítéltek halálra: a gyilkosság és a kábítószer-kereskedelem. Utóbbit szigorúan büntetik Délkelet-Ázsiában és az Arab-öböl országaiban. Azonban nem minden halálbüntetést alkalmazó állam hajt végre kivégzéseket, a halálra ítélt nőket ráadásul rosszabb körülmények között tartják a börtönökben. A következőkben öt konkrét esetet vizsgálunk, ahol valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt halálsorra kerültek nők.
Koponyadarabot vitt osztálytársainak
Az Egyesült Államokban Tennessee államban Christa Pike az egyetlen nő a halálsoron, aki 18 évesen követett el egy gyilkosságot, ugyanakkor bizonyított, hogy súlyos mentális betegségben szenved. Rajta kívül még 46 nőt ítéltek halálra az országban.
1995 januárjában Pike két barátjával ölte meg Colleen Slemmert, az áldozat mellkasába pentagrammát véstek, amelyet sátánista körökhöz szoktak kapcsolni. Emiatt az elkövetőt démoni gyilkosként ábrázolta a sajtó, és a bűncselekményt okkult eseményként írták le. Ráadásul a bűncselekményt követően a megölt egy koponyadarabját magával vitte az iskolába és bemutatta osztálytársainak.
Viszont a nő agykárosodással született, amit édesanyja terhesség alatti alkoholfogyasztása okozott. Emellett fizikai és szexuális bántalmazás áldozata volt gyermekkorától kezdve. Tizennyolc éves koráig kétszer megerőszakolták, legalább hét családtag fizikailag is bántalmazta. Emiatt bipoláris zavarban, valamint poszttraumás stressz szindrómában szenved.
2021-ben fellebbezett a halálos ítélet ellen, de a tárgyaláson az őt védő ügyvédek elmulasztották bemutatni a bizonyítékokat a fentebbi bántalmazásokról, így az esküdtszék ezt nem tudta enyhítő körülményként figyelembe venni. Christa Pike-ot 28 évet töltött magánzárkában, amíg egy pert követően biztosították számára az egyenlő elbánást. Két társa közül az egyik 2026-ban feltételes szabadlábra kerül, mert a gyilkosság elkövetésekor mindössze 17 éves volt. Christa Pike-ot várhatóan 2026. szeptember 30-án végzik ki.
Emberi jogokkal foglalkozott, a bíróság lázadónak hitte
A teheráni bíróság 2024 júliusában ítélte halálra Paksan Azizit, a 40 éves kurd nőt államellenes fegyveres lázadás szervezésével vádolták. A nő 2014 és 2022 között humanitárius támogatást nyújtott a szíriai táborokban, valamint az iraki Kurdisztán térségében lakó kitelepített nőknek és gyermekeknek. 2023. augusztus 4-én tartóztatták le, és a teheráni börtönben öt hónapig tartották magánzárkában, és sem családjával, sem ügyvédjével nem beszélhetett.
A beszámolók szerint súlyos pszichológiai és fizikai kínzásnak vetették alá, hogy vallomást csikarjanak ki belőle. Családtagjai közül is többeket őrizetbe vettek, majd Paksan Azizit 2023 decemberében áthelyezték a teheráni börtön női részlegére. 2025 januárjában az iráni legfelsőbb bíróság helyben hagyta korábbi ítéletét, és elutasította a nő kegyelmi kérvényét.
Férje húzta csőbe, mindkettejüket halálra ítélték
A 43 éves Rosita Saidot 2015. augusztus 23. óta tartják fogva kábítószer-kereskedelem vádjával. A nő Szumátrán nőtt fel, és anyagi nehézségek miatt az általános iskola után abbahagyta tanulmányait. Kétszer ment férjhez, ahol családon belüli erőszak áldozata volt, ezért Jakartába költözött. Egy üzletben dolgozott, ahol megismert egy férfit, akivel később összeházasodott.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!