„A 2025-ös romániai elnökválasztások véget értek. Velük együtt úgy döntöttem, hogy befejezem aktív részvételemet a politikai folyamatban, tekintettel arra, hogy a szuverenista mozgalom ezen szakasza lezárult” – nyilatkozta Georgescu az egyik román televíziónak.
A román Spotmedia azt írja, hogy a 63 éves politikus hangsúlyozta, hogy ez „személyes döntés”, amely nem jelent ítéletet azok felett, akik továbbra is támogatják ezt az ügyet. „A passzív megfigyelő szerepét választom. Ez nem lemondás, hanem felelős döntés” – tette hozzá.
Georgescu arról is beszélt, hogy figyelmét és energiáját családjára összpontosítja, amelynek a „békére, de mindenekelőtt egészségre van szüksége e viharos időszak után”. A volt jelölt azt is kijelentette, hogy nem kíván semmilyen tisztséget betölteni a román államban a jelenlegi helyzetben.
Nem vagyok semmilyen politikai párt tagja, politikailag kötetlen vagyok. Semleges pozíciót választok. Nem szándékozom semmilyen párt vezetését átvenni, nem hozok létre politikai platformot, és nem tervezem párt alapítását sem
– közölte.
Fenntartja a beavatkozás lehetőségét
Bár visszavonul, Georgescu nem zárta ki teljesen a jövőbeli szerepvállalást. „Ha azonban látom, hogy megsértik azok jogait, akik másképp választottak, újra bekapcsolódom világos hanggal, hogy megvédjem a demokrácia és a szabadság elveit” – jelentette ki.
Calin Georgescu 2024. november 24-én megnyerte a román elnökválasztás első fordulóját, váratlanul megelőzve a hagyományos pártok jelöltjeit. A TikTokon kampányoló, addig kevéssé ismert politikus győzelme sokkolóan érte a román politikai elitet.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!