Az Európai Unió egy olyan törvénytervezeten dolgozik, amely arra kötelezné a nem kormányzati szervezeteket (NGO), konzultációs cégeket és oktatási intézményeket, hogy tüntessék fel az EU-n kívülről származó bevételeiket, hogy honnan, mennyi pénzt kaptak – közölte a Politico három különböző informátorra, köztük az Európai Bizottság egyik tisztviselőjére hivatkozva. A brüsszeli lap szerint a várhatóan május végére elkészülő új jogszabály az olyan külső beavatkozási kísérletekre reagálna, mint az oroszországi hekkertámadások és szivárogtatások, a kínai soft-power behatásai, illetve az Európai Bizottság tekintélyét aláaknázó katari korrupciós botrány.
Mindenképpen említésre méltó és idetartozik, hogy egy amerikai és egy svájci alapítványon keresztül, a baloldal kampányát támogatva, több mint négymilliárd forinttal befolyásolták külföldről a 2022-es magyar országgyűlési választásokat.
Az összeg jelentős részét éppen a fent már említett NGO-kat is támogató Soros György és köre adták össze.
A történtek miatt sérült az ország szuverenitása, ezért több hatóság és a nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálatot indítottak. A külföldi befolyásolás miatt vélhetően további törvénymódosítások várhatók.
Forrás:
https://www.origo.hu/nagyvilag/20230428-a-magyar-civiltorvenyt-masolna-brusszel.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!