Laurence des Cars, a Louvre igazgatója benyújtotta lemondását, de Rachida Dati kulturális miniszter nem fogadta el – írja a Le Parisien. Mint korábban bejelentették, szerdán hallgatták ki az igazgatót, aki bevallotta, hogy szörnyű kudarc számára a rablás. Az igazgató elismerte a kültéri biztonsági kamerák hiányosságát, azonban közölte, hogy már korábban is felhívta a figyelmet a múzeum többi gyenge pontjára.
Újra megnyitotta kapuit Párizsban a Louvre, miután vasárnap hét perc alatt rabolták ki az Apolló-galériát és lezárták a múzeumot. A France24 beszámolója szerint a nyomozás folytatódik, Laurence des Carst, a Louvre igazgatóját pedig szerdán a francia kulturális bizottság előtt hallgatták ki.
Emmanuel Macron továbbá sürgette minisztereit, hogy mielőbb szigorítsák a múzeum biztonsági intézkedéseit, a több mint száz millió dolláros rablást követően. Maude Bregeon kormányszóvivő szerint a francia államfő a miniszteri ülésen közölte, hogy már „biztonsági intézkedéseket vezettek be a Louvre számára, és kérte ezeknek a lépéseknek a felgyorsítását”.
Laure Beccuau államügyész közölte, hogy a Louvre kurátora 88 millió euróra, azaz 34,3 milliárd forintra becsülte a károkat. Azonban hozzátette, hogy a nagyobb veszteség Franciaország történelmi öröksége szempontjából érte az országot.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/10/22/franciaorszag-parizs-louvre-rablas-muzeum-igazgato-kihallgatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!