A Coca-Colában és a Pepsiben felhasznált fontos összetevőhöz való hozzáférést a szudáni félkatonai Gyors Támogatási Erők (RSF) ellenőrzi jelenleg a kelet-afrikai ország hatalmas területén.
A gumiarábikum, az akácfa nedvéből származó szerves emulgeálószer számos termék összetevője, beleértve a hatalmas üdítőmárkákat, a szappant, gyógyszereket, édességeket és kozmetikumokat.
A világ gumiarábikum-készletének 70 százaléka Szudánból származik, ahol ezen anyagot termelő fák 200 ezer négyzetkilométernyi területen nőnek az ország déli részén, amelyet nagyrészt az RSF ellenőriz – a Bloomberg szerint.

Az Afritec, mely Szudán egyik legnagyobb nemzetközi beszállítója, elmondta, hogy rendszeresen 2500 dollárt fizet teherautónkként a RSF-nak, hogy lehetővé tegye a termék szállítását az ország kikötőibe. „Leállítják a teherautókat, és fizetni kell a továbbhaladásért. Vagy ellopják egy részét, vagy fizetni kell.”
2023 áprilisa óta Szudán brutális polgárháborúba keveredett az RSF és a Szudáni Fegyveres Erők (SAF) között. Az ország humanitárius válságba került, az UNHCR szerint 12,5 millió szudáni kényszerült elhagyni otthonát. Becslések szerint több ezren haltak meg. Az RSF-et tömegesen elkövetett szexuális erőszakkal, fosztogatással, kínzással és civilek kivégzésével vádolják, míg az SAF-et válogatás nélküli bombatámadások miatt érik bírálatok.
A Bloomberg által megszerzett dokumentumok szerint az SAF egy sor díjszabást is bevezetett, amelyek nagyjából 155 dollárt tesznek ki 100 kilogramm gumiarábikum után, amelyek Port Szudánból indulnak útnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a gumiarábikumnak az országból történő exportjából a háborús bűnökkel vádolt csoportok is részesednek.
A multinacionális cégek igyekeznek „felelősségteljes módon” kezelni a problémát
A Bloomberg közölte, hogy megkeresésére eddig még nem kapott választ a Coca-Cola, a PepsiCo és a Danone részéről e problémával kapcsolatban. A Nestle kijelentette, hogy „elkötelezett amellett, hogy felelősségteljes módon és a vonatkozó szabályozási követelményekkel összhangban szerzi be az összes árut”, míg a Mars közölte, hogy nem tolerálja a vesztegetést és a korrupciót, és „folyamatosan egyeztetünk beszállítóinkkal a mélyen aggasztó szudáni helyzettel kapcsolatban, és továbbra is készek vagyunk megtenni a megfelelő lépéseket, ha irányelveinket megsértik”.
Muszlim bojkott a Coca-Cola-termékekkel szemben
A Coca-Cola és a Pepsi a közelmúltban a Közel-Keleten <a href="https://riwaya.co.uk/riwaya-blog/is-coca-cola-on-the-boycott-list/" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/03/31/coca-cola-pepsi-alapanyag-hiany-haboru-szudan-gumiarabikum/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!