A Nipah-vírust az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a magas halálozási arányú, veszélyes kórokozók közé sorolta, mivel gyorsan terjedő járványokat képes kiváltani, és egyelőre nincs jóváhagyott vakcina vagy gyógymód ellene. Bár a vakcinák fejlesztése már folyik, a kutatások még kísérleti fázisban járnak – írja az MTI.
A szakértők szerint a Nipah-vírus állatokról – például gyümölcsdenevérekről vagy sertésekről – emberekre, emellett fertőzött élelmiszereken keresztül vagy közvetlen érintkezés útján emberről emberre is terjedhet.
„A december végén Nyugat-Bengálban megfertőződött két egészségügyi dolgozót jelenleg kórházban kezelik” – mondta el a Reuters hírügynökségnek egy helyi egészségügyi illetékes.
Az indiai egészségügyi minisztérium kedden este kiadott közleményében arról számolt be, hogy sikerült megállítaniuk a vírus terjedését, a fertőzött személyekkel kapcsolatban álló 196 embert karanténba helyezték, tesztelték őket, és mindegyikük vírustesztje negatív lett.
A további fertőzések megelőzésére a szomszédos délkelet-ázsiai országok, valamint Nepál és Hongkong hatóságai is megtették a szükséges intézkedéseket. Szingapúr, Hongkong, Thaiföld és Malajzia illetékes hatóságai a napokban jelentették be, hogy hőmérséklet-ellenőrzést vezetnek be repülőtereken az indiai fertőzések által érintett területekről érkező járatok utasainál. Kína járványügyi hatósága pedig kedden közölte, hogy az országban nem észleltek Nipah-fertőzéseket, de fennáll a kockázata a behurcolt eseteknek.
Paul Hunter professzor, az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!