A francia kulturális minisztérium közölte, hogy nyolc „felbecsülhetetlen értékű” tárgyat lopott el négy rabló a párizsi Louvre múzeumból – írja a SkyNews. Összesen kilenc darabot vittek el, de egyet még vasárnap megtaláltak a helyszínen, Eugénia császárnénak a koronáját, amelyet eltörtek.
A tolvajok elvitték Mária-Amália és Beauharnais Hortenzia királyné zafír készletéből egy tiarát, egy nyakláncot, és egy fülbevaló egyik párját. Továbbá Mária-Amália császárné smaragd készletéből szintén egy nyaklánc és egy pár fülbevalót. Eugénia császárné ékszerei közül eltűnt egy tiara, valamint egy korszázs masni bross, amely 2438 gyémántot tartalmaz. A lap megjegyzi, hogy egy „ereklyetartó bross” sincs a helyén.
Az évtized lopása
– mondta Arthur Brand nyomozó a lapnak, hozzátéve, hogy a rendőrségnek mindössze egy hét áll rendelkezésére visszaszerezni a „felbecsülhetetlen értékű” tárgyakat, és megtalálni a tetteseket.
Elmondása szerint „ezek a koronaékszerek annyira híresek, hogy egyszerűen nem lehet eladni őket”. A nyomozó úgy véli, „az egyetlen, amit tehetnek, hogy beolvasztják az ezüstöt és az aranyat, szétszerelik a gyémántokat, és megpróbálják átvágni őket. Így valószínűleg örökre eltűnnek”.
Hangsúlyozta, hogy mindössze egy hetük van elkapni a tolvajokat, mert az ékszerek még ott lehetnek. Ha tovább tart a nyomozás, akkor a zsákmány valószínűleg eltűnik és szétszerelik. „Az idővel futunk versenyt”.
Hét perc alatt rabolták ki
Mint arról beszámoltunk, vasárnap reggel csuklyás rablók törtek be a párizsi Louvre múzeumba és mindössze hét perc alatt kilenc ékszert loptak el. A tettesek a Szajna-parti oldalon keresztül jutottak be az épületbe, ahol éppen felújítási munkálatok folynak. Egy teherlifttel közvetlenül a célpontjukhoz, az Apolló-galériába jutottak fel, és akkumulátoros láncfűrésszel dolgoztak.
Később kiderült, hogy a kilencből egy ékszert bár törötten, de megtaláltak, amely Eugénia császárné koronája volt. Laurent Nunez francia belügyminiszter még vasárnap tájékoztatott a nyomozás részleteiről a France Inter rádióban és kijelentette, hogy „nagy a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/10/20/franciaorszag-parizs-louvre-muzeum-rablas-ekszerek/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!