Nem jelent meg Barack Obama egykori amerikai elnökkel a felesége, Michelle Obama Donald Trump beiktatási ceremóniáján. Ez ráadásul nem ez az első alkalom, hogy Michelle Obama kihagyott egy hivatalos eseményt, amelyen a protokoll szerint a férjével együtt kellett volna részt vennie. Korábban ebben a hónapban kihagyta Jimmy Carter volt amerikai elnök temetését is, így most mindenki azt találgatja, vajon mi történhetett.
A Livemint mellett nemrég az Index is összeszedte a közösségi oldalakon és a bulvársajtóban keringő információkat, mi miatt maradhatott távol Michelle Obama több nyilvános eseménytől is a közelmúltban. A közösségi oldalakon és a bulvármédiában azt pletykálják, hogy válságba kerülhetett a korábbi first lady és Barack Obama volt amerikai elnök házassága.
„Nehéz időszakon mennek keresztül”
Mint arról részletesen beszámoltunk, Donald J. Trump január 20-án letette hivatali esküjét, ezzel hivatalosan is ő lett az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke, és kezdetét vette a második ciklusa. A házaspár szakítása és esetleges válása körüli találgatások felerősödtek, miután – az amerikai hagyományoktól eltérően – a díszes ceremónián a korábbi elönkfeleségek közül egyedül Michelle Obama hiányzott.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/01/21/michelle-obama-eltunt-amerikai-egyesult-allamok-donald-trump/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!