Donald Trump amerikai elnök vasárnap arról beszélt, hogy az Egyesült Államok mintegy fél tucat ország esetében tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában.
Az elnök hivatali repülőgépének fedélzetén a vele utazó újságírók kérdéseire válaszolva közölte, hogy „körülbelül hét országtól” számít segítségnyújtásra. Elmondta, hogy olyan országokról van szó, amelyek nagymértékben függenek a Hormuzi-szoroson keresztül szállított energiahordozóktól.
Donald Trump ezután súlyos figyelmeztetést intézett a NATO-hoz, mondván, hogy a szövetség „nagyon rossz” jövővel néz szembe, ha nem segít a Hormuzi-szoros blokádjának feloldásában, vette észre a horvát Index. Az amerikai elnök továbbá bejelentette, hogy elhalaszthatja a tervezett csúcstalálkozót Hszi Csin-ping kínai elnökkel, amíg nem kap segítséget Pekingtől.
„Helyénvaló, hogy azok, akik hasznot húznak a szorosból, segítsenek nekünk biztosítani, hogy ott semmi rossz ne történjen. Az Egyesült Államokkal ellentétben Európa és Kína nagymértékben függ a Perzsa-öböl menti olajtól. Ha nem kapunk választ, vagy negatív reakció érkezik, az nagyon rossz lesz a NATO jövője szempontjából” – tette hozzá.
Trump on NATO and Iran:
Whether we get support or not, but I can say this — and I said it to them — we will remember. pic.twitter.com/uki36COerk
— Clash Report (@clashreport) March 16, 2026
Donald Trump szombaton felszólította Kínát, Franciaországot, Japánt, Dél-Koreát és az Egyesült Királyságot, hogy küldjenek hadihajókat az Öböl-térségbe, „hogy a Hormuzi-szoros ne jelentsen többé fenyegetést egy olyan nemzet részéről, amelyet teljesen lefejeztek”.
Teherán gyakorlatilag lezárta a szorost (amelyen a világ olajtermelésének egyötöde halad át), miután az Egyesült Államok és Izrael több mint két héttel ezelőtt háborút indított Irán ellen.
Amikor Donald Trumpot arra kérték az újságírók, hogy pontosítsa, milyen segítséget kér, azt válaszolta: „Bármit, ami szükséges.” Hozzátette, hogy a szövetségeseknek aknakereső hajókat is illene küldeniük, mert ezekből Európának lényegesen több van, mint az Egyesült Államoknak.
Londonra különösen berágott a Fehér Ház
Miután beszélt Keir Starmer brit miniszterelnökkel, Donald Trump különös csalódottságát fejezte ki Nagy-Britannia eddigi válaszával kapcsolatban. „Az Egyesült Királyságot tekinthetjük az első számú szövetségesnek, a legrégebbinek, de amikor a segítségükért folyamodtam, nem csináltak semmit” – háborgott.
A brit lapok úgy tudják, Donald Trump arra kérte Keith Starmert, hogy legalább egy hadihajót irányítson a térségbe. A The Telegraph című lap úgy értesült, hogy Nagy-Britannia válaszul mindössze nyolc haditengerészt vezényelt a szoroshoz. A csapat a legújabb autonóm aknakereső technológiákkal van felvértezve, hogy távolról is megtalálják és megsemmisítsék a tengeri aknákat. Apró bökkenő, hogy ezeket azonban még soha nem tesztelték háborús környezetben.
Handover complete ✅
MTXG X-Ray Squadron Unit 1 hands over to Unit 2, ensuring continuous year round capability in the area of operations.
Same mission, fresh team, high readiness ???? pic.twitter.com/G9lpYwhHqU— Mine & Threat Exploitation Group (@RN_MTXG) February 17, 2026
Közben a <a href="https://www.theguardian.com/world/2026/mar/15/uk-plans-minesweeping-drones-help-reopen-strait-hormuz" id="hyperlink_ccefbb4b42c03b232e65630c20c1ab19" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!