András II. Erzsébet brit királynő és férje, Fülöp herceg harmadik gyermeke, aki 1960. február 19-én született. Jelenleg a 8. helyet foglalja el a trónörökösi rangsorban III. Károly fiai (Vilmos és Harry hercegek) és unokái után.
Erzsébet második fia éveken keresztül az egyik legnépszerűbb tagja volt a királyi családnak, ugyanis a katonai pályát választotta magának. 1982-ben az Argentínával vívott Falkland-szigeteki háborúban helikopterpilótaként is szolgált. András a háború után négy évvel anyjától a brit uralkodók másodszülött fiainak járó York hercege címet kapta.
A brit sajtó szerint András a királynő kedvenc gyermeke volt, ezért is érte durva sokként a családot, amikor a herceggel szemben sorozatosan egyre komolyabb vádak láttak napvilágot. András herceg több botrányba is belekeveredett az évek során. A 2000-es években azzal szolgáltatott állandó bulvártémát, hogy diktátorokkal, például Moammer el-Kadhafival tartott fent közeli kapcsolatot. 2018-ban pedig kiutasítottak az Egyesült Királyságból egy, a herceg bizalmába férkőző kínai férfit, aki valószínűleg Peking kémje volt.
Azonban minden ügy közül a legsúlyosabbnak a Jeffrey Epsteinnel kötött barátsága bizonyult. Az amerikai milliárdos azzal várt hírhedté, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő kiskorú lányokat futtatott prostituáltként, akiket a világ legbefolyásosabb embereinek közvetített ki, és ő maga is szexuális bántalmazta őket. András herceg neve már 2019-ben, az Epstein ellen folyó eljárás idején felmerült, mint lehetséges „ügyfél”, a vádak miatt még ebben az évben minden királyi kötelezettségét feladta.
Mivel vádolják?
Az ügy, ami miatt a múlt héten a herceg végül az összes titulusa feladására kényszerült, még 2021-ben indult. Virginia Giuffre, Jeffrey Epstein egyik legismertebb vádlója polgári pert indított András herceg ellen egy amerikai bíróságon, azt állítva, hogy a herceg több alkalommal is szexuálisan bántalmazta őt, többek között akkor is, amikor a nő még 17 éves volt – ami az amerikai törvények szerint kiskorúnak számít, mert nem éri el a szexuális beleegyezés korhatárát, ami Amerikában 18 év.
Az ügyet 2022 elején peren kívül rendezték, András állítólag körülbelül 12 millió fontot fizetett a nőnek, a gyanú szerint a perrendezésre adófizetői pénzt is felhasznált, amiből óriási politikai botrány keveredett.
A nyilvánosságban András herceg minden vádat tagadott, sőt, azt állította, hogy a mára hírhedtté vált fénykép, amelyen Virginia Giuffre-val együtt láthatók, hamisított, és azt, hogy Jeffrey Epsteinnel már 2008-ban megszakította a kapcsolatot, azután, hogy a milliárdos ellen először nyomozás indult. Januárban kiderült, hogy utóbbi állítás nem igaz, egy e-mail bizonyítja, hogy Epsteinnel és kerítőjeként tevékenykedő társával, Ghislaine Maxwellel még 2010 után is kapcsolatban volt a királyi sarj.

Hogyan erősödött fel ismét a nyomás a hercegen?
- Idén áprilisban Virginia Giuffre-t holtan találták az ausztráliai Perth közelében lévő otthonában. Családja megerősítette, hogy a múltbeli bántalmazások miatt kialakult depressziója vezetett öngyilkosságához.
- Szeptember közepén az amerikai elnök, Donald Trump állami látogatásra érkezett az Egyesült Királyságba, a szállásául szolgáló Windsor-kastély falára azonban valakik a Jeffrey Epsteinnel készült közös képét vetítették. Az elnöknek egyébként szintén van mit megmagyaráznia a szexuális bűnözővel kapcsolatban, de a királyi család rezidenciájára vetített kép inkább az András herceggel szembeni vádakat juttatta ismét a britek eszébe.
- Aztán szeptember végén az amerikai képviselőház felügyeleti bizottsága dokumentumokat tett közzé Epstein hagyatékából, amelyekből kiderül, hogy András herceg utasként szerepelt a szexuális bűncselekményért elítélt férfi magánrepülőgépén, a „Lolita Express” sajtónéven elhíresült járművön.
- Mindemellett a héten posztumusz megjelent Virginia Giuffre könyve, a <a href="//index.hu/kulfold/2025/10/21/andras-herceg-virginia-giuffre-memoar-nobody-s-girl-balmoral-internetes-trollok-zaklatas-szexualis-zaklatas/" id="hyperlink_51965b043a25257d19f76a19144ba112" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!