Az utazást hónapokig húzódó nyílt vita előzte meg arról, hogy ki képviselje Csehországot a török fővárosban, illetve ki álljon a cseh küldöttség élén. A kormány úgy határozott, hogy a hivatalos delegációt a miniszterelnök, valamint a külügy- és a honvédelmi miniszter alkossa, az államfővel pedig nem számoltak – közölte az MTI.
Petr Pavel ezt követően az alkotmánybírósághoz fordult, arra hivatkozva, hogy Csehország külföldi képviselete az elnök jogköre és feladata. A testület ideiglenes intézkedésben kötelezte a kormányt arra, hogy tegye lehetővé az államfő részvételét a csúcson. Ennek nyomán a kormány külön repülőgépet biztosított Pavelnek, ám a hivatalos küldöttség összetételén nem változtatott.
Babis az elmúlt napokban több alkalommal is nyilvánosan arra kérte az elnököt, ne utazzon Ankarába, mondván, ezzel árthat az ország érdekeinek. Petr Pavel a felszólításokra nem reagált.

Mindketten a reptéren ismertették programjukat
A miniszterelnök kedden, indulása előtt a Kbely katonai repülőtéren azt mondta az újságíróknak, hogy a hivatalos küldöttség és az államfő ankarai programját nem egyeztették egymással. Hangsúlyozta, hogy a kül- és belpolitikai döntések, valamint a költségvetés a kormány hatáskörébe tartoznak, amiért a kormány felel a parlament előtt, és kijelentette, hogy semmilyen koordinációról nincs tudomása, mivel nincs kapcsolatban az elnökkel.
„A csúcstalálkozó programja ismert, a cseh küldöttséget Andrej Babis vezeti, aki Csehország nevében beszédet mond” – tette hozzá Petr Macinka külügyminiszter. Ezt követően jó szórakozást kívánt az elnöknek, s reméli, találkozik barátaival, és sok fényképet hoz haza az útról.
Az államfő saját sajtótájékoztatóján szintén a repülőtéren ismertette programját. Elmondása szerint a nap folyamán részt vesz a hadiipari vállalatok fórumán, este pedig a NATO-vezetők informális vacsoráján, amelyre Recep Tayyip Erdogan török elnök hívta meg. Szerdán a
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/07/07/csehorszag-nato-csucstalalkozo-andrej-babis-petr-pavel-ankara/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!