„Amikor a Fidesz közgyűlésén legutóbb vendégként részt vettem, akkor szörnyű beszédeket hallottam. Úgy éreztem magam, mintha az 1930-as években az NSDAP kongresszusán lennék (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, Adolf Hitler náci pártja), Isten által kiválasztott nemzetről és arról hallottam beszédeket, hogy mindenki a magyarokat bántja, történelmi igazságtalanság érte őket. Ha pedig az ember Magyarországon él, akkor mást sem hall, mint azt, hogy Trianon milyen igazságtalan volt” – mondta az ujszo.com-nak adott interjúban Rastislav Kácer, aki öt éven keresztül volt Szlovákia budapesti nagykövete, majd tavaly szeptembertől idén májusig, az új szakértői kormány megalakulásáig a külügyminisztériumot vezette.
A volt külügyminiszter az interjúban arról is beszélt, hogy nem tartja magát hungarofóbnak, mert neki is magyar gyökerei vannak. Kácer szerint csak a magyar kormány bírálata miatt akasztották rá a hungarofób jelzőt. „Ez nem igaz, hiszen nekem is magyar gyökereim vannak. Ha hungarofób lennék, akkor a saját felmenőimet is gyűlölném, ami nem lenne normális” – mondta a korábbi szlovák külügyminiszter.
Nyugtalanítja a magyar kormány politikája
„Öt évet töltöttem Budapesten, azóta, de azelőtt is aktívan követtem a magyar kormány politikáját, amely nagyon nyugtalanító. Orbán Viktor fokozatosan eljutott a liberális pozícióból a nemzeti radikális álláspontra. Fokozatosan átvette a radikálisabb nézeteket. Akkor arról beszélt, ne bíráljuk őt emiatt, hiszen ezt azért csinálja, hogy a Jobbiktól választókat vonjon el, visszaszorítsa ezt a szélsőséges pártot. Mi, diplomaták azonban mondtuk neki, ha magába olvasztja ezeket a nézeteket, a nacionalista, irredenta, revizionista ideákat, akkor ő maga változik Jobbikká” – emlékezett vissza a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!