A Nemzetközi Lepramisszió 1874 óta működik, jelenleg 33 ország vesz részt a munkában, a kelet-európai régióból Magyarország egyedüliként már 1974 óta támogatja a betegség felszámolása érdekében tett erőfeszítéseket. Ez összhangban van az Egészségügyi Világszervezet (WHO) törekvésével, miszerint 2035-ig szeretnék elérni, hogy ne legyen több új eset, vagy ebből eredő mozgássérültség a korai kezelésnek köszönhetően, illetve megszűnjön a betegség miatti diszkrimináció.
A negyedik világ betegsége
Az emberiség egyik legősibb betegségéhez évezredes előítéletek társulnak, a lepra Európában a középkor végéig okozott járványos fertőzéseket, majd a 16. századtól fokozatosan kiszorult kontinensünkről. Ma már az emberek 95 százaléka immunis a betegséggel szemben, az elmaradott régiókban, a legnincstelenebbek körében, Kalkuttai Teréz anya szavai szerint a „negyedik világ nyomorultjainál” azonban még mindig felüti fejét a fertőzés.
A becslések szerint az elmúlt húsz év alatt 100 ezerrel csökkent az esetszám, de még mindig sok, évente nagyjából 200 ezer embernél fedezik fel a betegséget. A WHO közlése szerint két percenként, naponta 700-800 embernél diagnosztizálnak leprát, akik közül minden ötödik gyerek.

A megbélyegzést nehezebb leküzdeni
Riskóné Fazekas Márta a Lepramisszió – Magyarország igazgatója szerint nehéz pontosan meghatározni valójában hány emberről van szó, mivel félnek a kirekesztéstől, sokan amíg lehet, megpróbálják elfedni a betegség jeleit.
Kínában egy fiatal asszony keze eldeformálódott, arca eltorzult a fertőzés miatt, férje szó nélkül elkergette, éveken keresztül két tartományon át bolyongott kisfiával együtt. Az utcán koldulta össze az élelemre valót, míg egy nap rátalált a Lepramisszió, és segítségükkel meggyógyult a nő. Ezt követően a szervezetnél helyezkedett el, mivel négy különböző nyelvjárást beszél, sok emberhez tudnak tolmácsolásával eljutni, lelki vigaszt nyújt sorstársainak
– mesélte az egyik látókörükbe került esetet. Azokban a térségekben, ahol a mai napig gyakran megjelenik a lepra, úgy tartják, hogy maga a beteg vonzotta be, valami rosszat tehetett, amivel az istenek, a szellemek átkát magára vonta. India tekinthető a legfertőzöttebb területnek, az eseteket 80 százalékát itt fedezik fel. A magyar misszió éppen ezért itt is hozzájárul a lepraszűrő, gyógyító tevékenységéhez. „A kotharai kórház igazgatója, akivel kapcsolatban állunk, most számolt be arról, hogy munkatársaikkal nemrég végeztek önkéntes alapon felvilágosító tevékenységet”– árulta el a magyar tagszervezet vezetője, hozzátéve: ezzel is közelebb kerülünk ahhoz, hogy ne stigmatizálják a betegeket, és hamarabb segítséget kérjenek, a kezeléssel elkerülve a rokkantságot.

Milliók rokkantságához vezet
Két-három millióra tehető azok száma, akik ezzel összefüggő fogyatékossággal élnek, miközben korai stádiumban gyógyszerrel ez sok esetben megelőzhető lenne. Annak ellenére, hogy ősi betegségről van szó, egy abonyi lelet szerint már 5700 évvel ezelőtt okozott fertőzést, de a TBC-hez hasonló baktériumot egy norvég orvos csak 1873-ban izolálta. Gerhard Hansen hazájában az 1800-as évekig több fertőzésért volt felelős a kór, ami ellen egészen a második világháború végéig nem létezett gyógyszer.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!