A szlovákiai Újszó arról ír, hogy sok képviselő szerint azt sem lehet tudni, hogy pontosan mit fogadott el a Národná rada. Az SNS által beterjesztett eredeti változatot ugyanis teljesen átírták, többek között azért, hogy az ellenzéki képviselők által jelzett ellentmondásokat kijavítsák. Azonban sokak szerint a szöveg így még az eredetinél is kuszább lett. Annyi biztos, hogy a törvény lényegi részeit elfogadták.
A szlovák civil szervezeteknek innentől kezdve meg kell osztaniuk az állammal, hogy milyen külföldi donoroktól fogadtak el pénzt, és mennyit. Amelyik NGO ezt nem hajlandó megtenni, azt megbírságolják.
Robert Fico szlovák miniszterelnök már 2023-ban közölte, hogy olyan törvényt tervez bevezetni, amely a külföldről finanszírozott civil szervezeteket külföldi ügynököknek bélyegzi. Emiatt az Európai Bizottság 2024-es jogállamisági jelentésében figyelmeztette Szlovákiát, hogy az eredeti javaslat elfogadása esetén az Európai Unió jogi lépéseket tesz.
Az eredeti szöveg azt szerette volna elérni, hogy a pénzt elfogadó NGO-k felvegyék a hivatalos nevükbe a „külföldről támogatott civil szervezet” megnevezést. Az unió jelzései miatt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!