A hivatalos változat szerint a szerb államfő magas vérnyomással társuló erős mellkasi fájdalmat érzett, ezért amerikai látogatását hirtelen megszakítva visszatért Belgrádba. Az orvosok megvizsgálták: állapota stabil, de pihenést javasoltak, ezért az elkövetkező napokban minden kötelezettséget elhalasztottak.
Már visszaérése előtt felmerült: mi volt floridai utazásának célja? Hivatalos vagy magánlátogatás volt? Valóban megbetegedett vagy egy kudarcba fulladt diplomáciai kísérletet álcáztak a rosszulléttel?
A látogatást rég előkészítették, a cél pedig a gazdasági problémák megoldása volt – jelentette ki a szerb pénzügyminiszter, aki elkísérte az elnököt. A helyszínnek Mar-a-Lagót szemelték ki, ahol a republikánus testület ülésezett, az amerikai elnök pedig adományozói vacsorát szervezett. Ezen próbált Vucsics informálisan találkozni Trumppal.
A szokásos diplomáciai protokollt azonban nem tartották be – állítja Szerbia korábbi washingtoni nagykövete.
„Nem jellemző államfők részvétele a pártmegbeszélésen. Külföldiek gyakran jelennek meg kizárólag azok után, hogy hivatalos meghívót kapnak az amerikai külügyminisztérium közvetítésével” – idézte Ivan Vujačićot a Deutsche Welle szerb portálja.
Egyes források szerint a szerb elnöktől egyenesen megtagadták a belépést Mar-a-Lagóba, egy volt diplomata szerint pedig a döntést személyesen Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnöke hozta meg.
Saját megítélését próbálta fényezni
Az amerikai törvények egyébként kizárják annak lehetőségét, hogy egy idegen ország elnöke megjelenjen egy pártrendezvényen, így az valószínűsíthető, hogy a szerb elnök útját a hivatalos csatornák megkerülésével szervezték, és nem tudtak a korlátozásáról.
Mások azt sem tartják kizártnak, hogy az amerikai kormányzat jegelte barátságát a szerb elnökkel. Ez az elkövetkező hónapokban fog bebizonyosodni.
A legvalószínűbbnek egyelőre egy félresikerült rögtönzés tűnik.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!