Az „amatőr” asztronauta három év alatt kétszer járt az űrben, legutóbb pedig, a minap még sétált is egyet. Ezen a második kiránduláson két rekordot is döntött társaival: az Apollo-programok óta az űrrepülés legnagyobb magasságát érték el, 1400 kilométerre távolodtak a Földtől, visszafelé, valamivel alacsonyabban pedig Isaacman egy megújult szkafanderben az űrkabint is elhagyta.
A Polaris Dawn, a Sarkcsillag hajnala elnevezésű küldetés 41 éves parancsnoka tinédzserként otthonuk pincéjében álmodta meg elképzeléseit, a Shift4 fizetési szolgáltatást – amint ő nevezi: a kereskedelem jövőjét. Cége csak 2020-ban került tőzsdére, a minapi záráskor pedig piaci értéke elérte a hétmilliárd dollárt – jelentette a Bloomberg. A Shift4 tavaly 123 millió dolláros nyereséget könyvelt el a 2,6 milliárd dolláros forgalom mellett.
„Rendkívül szerencsésnek tartom magam az életben” – vallotta az üzletember mostani űrkirándulása előtt.
Tizenévesként egy startupot fejlesztettem az alagsorban, és minden álmom az volt, hogy a hétvégén egy pizzát rendelhessek. Aztán a startupból egy birodalom nőtt ki
– idézte fel a nem is olyan régi múltat Isaacman.
A pénzügyi cégben nagyjából 25 százalékos, 1,7 milliárd dollár értékű részesedése van, nettó vagyona ennél valamivel több, 1,9 milliárd dollár. Négy éve lépett kapcsolatba, befektetőként is, a SpaceX-szel.
Civilként katonai vadászgépekkel is repült
Kézenfekvő folytatás volt azok után, hogy 2007-ben magánszorgalomból, egyszóval hobbiból repülni kezdett. Elegendő órát szerzett ahhoz, hogy civilként katonai vadászgépeken is a magasba emelkedhessen, így három évvel később már társalapítója volt a Black Diamond Jet Teamnek.
A polgári pilóták műrepülő-bemutatókat tartottak, néhányan pedig hivatásos pilótákká váltak, és az amerikai légierőtől vonultak nyugdíjba.
A Polaris Dawn nem öncélú misszió volt.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!