A halálzóna kórházában jártam

Szerény panelek, „kockaladák”, poros autók az út szélén, hiszen naponta jó, ha reggel és este van egy-egy órára víz, a locsolásra vagy kocsimosásra így persze, hogy nem futja. Kirakatok már régen nincsenek, hiszen az üvegtáblák halálos fegyverré válhatnak, ha kirobbannak a repeszektől vagy a légnyomástól. Lematricázott farostlemezek jelzik, hogy melyik bolt van még nyitva, a helyi „Malako” (Tej) élelmiszerbolton kívül nem sok. Ám ott meglepően jó az ellátás, még német és amerikai márkájú termékek közül is lehet választani. Zárás előtt nem sokkal egy rosszkedvű lány üti be pár apróság árát a kasszába. Látom rajta, már menne haza, amit megértek, hiszen közeleg a kijárási tilalom, és a háttérben az állandó morgás sem a vihar közeledtét jelzi (bár az lenne), hanem a tüzérségek vívnak ádáz csatát egymás ellen.

Pár perccel később egy ukrán drón gránátot dobott le, ami két, hazafelé igyekvő nő életének vetett véget. A drónpilóta nyilván látta, hogy két civil nő igyekszik haza este a főutcán és cekker van náluk, nem AK–47-es Kalasnyikov… ezért gyilkolt meg két nőt. Ez is egy új taktika: apró, de halálos gránátokat dobnak kis drónok. Egy pár dolláros özvegycsináló… Ám ez még nem minden. Kijev katonái már az Iszlám Államtól és az al-Káidától is tanultak. Robbants, gyújtsd fel, majd várj pár percet, mire a mentők kiérnek és robbants még egyszer. Hatásos, magam is tapasztaltam Kabulban és Dzsalalabádban. Robban a bomba, sok a sérült és a halott… Majd megérkeznek a kíváncsiskodók, a segítők, a mentők, rendőrök, tűzoltók, és amikor mindenki ott van, akkor már robban is egy leparkolt autó csomagtartójában a következő bomba.

És még valami: egy-két kommentelő szellemi nívóját jól tükrözi, hogy akadt közülük, akik azt írta, reméli, én is egy tömegsírban végzem majd, míg egy másik még pezsgőt bontana, ha meghalnék. Ezt inkább nem minősíteném, hiszen jól láthatóan nem sikerült megérteniük az online világ szánalmas ketrecharcosainak, akik csak a képernyő mögé bújva menősködnek, hogy egy háborúnak csak vesztesei vannak, hiszen az emberélet pótolhatatlan. A fájdalom pedig, amit a családok éreznek szerettük elvesztésén, leírhatatlan. Nem kívánom senkinek, hogy ezt átélje. Még azoknak sem, akik örömködnének azon, hogy meghalok, miközben a munkámat végzem és éppen a frontról tudósítok…

Georg Spöttle írása!

Forrás:
https://www.origo.hu/nagyvilag/20230821-georg-spottle-irasa-donbaszbol.html

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!